A
déli tőkegomba az egyik kedvencem. Már a rómaiak és a görögök is nagyra becsülték,
kitűnő ízű étkezési gomba, mely változatosan elkészíthető. Előételnek szánva, ezúttal
pácolt gombát készítettem belőle.
Hozzávalók:
25
dkg déli tőkegomba
2
evőkanál olívaolaj + a tetejére
1 kis fej (salotta)hagyma
2
gerezd fokhagyma
1-1
kiskanál morzsolt oregánó, kakukkfű és bazsalikom
fél
dl száraz fehérbor
só
és frissen, durvára őrölt bors
1
kiskanál sötét, melaszos nádcukor
2
evőkanál fehérborecet
A
déli tőkegombát levágom a tönkjéről úgy, hogy 1-2 cm-es szára maradjon (egyéb
tisztítást nem igényel). Egy serpenyőben 2 evőkanál olívaolajon üvegesre
dinsztelem az aprított hagymát, a zúzott fokhagymával együtt. Rádobom a déli
tőkegombát, megszórom az oregánóval, kakukkfűvel és bazsalikommal, felöntöm a
borral, sózom, tekerek rá durvára őrölt borsot és kevergetve pár percig
párolom. Megszórom a nádcukorral, majd ha elolvadt, meglocsolom a borecettel és
jól összekeverem.
A gombát csatos üvegbe szedem a levével együtt (jó, ha ellepi), majd olívaolajat öntök a tetejére. Lezárom, és miután kihűlt, hűtőszekrényben érlelem pár napot, majd 1-2 héten belül elfogyasztom. Ha hosszabb tárolásra szánom, vizes dunsztban hőkezelem.

A gombáért köszönet az AMIGO – a mi gombánknak!
Ha
tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog
facebook oldalát, ITTmegteheted. Instagramon is követhetsz.