2016. március 31.

Kakaós csiga blundel tésztából


Pár éve Érsekhalmán egy lovas napon ettem Gondaanyu blundel tésztás kakaós csigájából, na azóta készülök megsütni magam is. Kár volt vele eddig várni, mert igaz, hogy időigényes, de semmivel nem macerásabb, mint egy hajtogatott pogácsatészta elkészítése. Ezek most kemencében sültek, és annyira finomak lettek... olyan igazi, békebeli kakaós csigák. Puhák is, levelesek is, ropogósak is. A búgócsiga-szerűen kiemelkedő közepe pedig – mint utólag kiderült – attól lett, hogy túl szorosan tekertem fel a tésztát.

Hozzávalók:
1 kg liszt
600 g vaj
100 g cukor
40 g friss élesztő
20 g só
500 ml tej
4 darab tojássárgája
vaníliás cukor, reszelt citromhéj

A töltelékhez:
50 g olvasztott vaj
50 g jó minőségű cukrozatlan kakaópor
200 g porcukor


A lisztet és a vajat 90:10 százalékban elosztom. A vaj 90%-át összegyúrom a liszt 10 %-val, téglalap alakúra formázom, és beteszem a hűtőbe. Az élesztőt feloldom a langyos cukros tejben, és a maradék hozzávalókból tésztát gyúrok, szép gombócot formázok belőle, kereszt alakban bevagdosom a tetejét, és meleg helyen fél órát kelesztem. 
Mikor a vajas rész már némileg visszakeményedett  a hűtőben (ne legyen betonkemény, mert bele kell dolgozni a tésztába!), a tésztán pedig a bevagdosások mély hasadásokká keltek, a kettőt összedolgozom: a tésztának négy "fület" húzgálok, hogy kereszt alakú legyen. A közepére teszem a vajas részt és a füleket a vajra hajtogatom, a két-két szemben lévőt egymásra. A lisztet mindig lesöprögetem a tésztafülekről. A beburkolt vajas részt párszor megcsapkodom nyújtófával, hogy elvékonyodjon, aztán a  tésztát téglalap alakúra nyújtom. Először szimpla hajtást végzek rajta, ami azt jelenti, hogy a kinyújtott tésztát képzeletben három részre osztom, a jobb oldali harmadot középre hajtom, aztán rá a baloldali harmadot. A lisztet megint lesöprögetem róla. Fordítok egyet a tésztán (90 fokkal elfordítom), újra téglalap alakúra nyújtom és dupla hajtást végzek rajta. Ezt úgy, hogy a tésztát képzeletben négy részre osztom, mindkét szélső negyedet középre hajtom, majd a két dupla réteget még egymásra. Ezután hűtőben pihentetem a tésztát egy órán keresztül. Pihentetés után megint nyújtom, és egy duplát hajtok rajta, így a tésztát összesen háromszor hajtogatom.

Hajtogatás után a tésztát fél cm vastagra kinyújtom, megkenem olvasztott vajjal, megszórom (szitával) porcukros kakaóval, és feltekerem. Felvágom 2 cm széles darabokra, a csigatekercsek végét bedugom a csigák alá, a csigákat megpaskolom, azaz picit ellapítom (ez cukrász trükk) majd sütőpapíros tepsibe rakom, nem túl szorosan egymás mellé. Negyed órát még szobahőmérsékleten kelesztem őket, majd kemencében, vagy 220 fokra előmelegített sütőben megsütöm. A csigákat gőzös sütőben kell sütni, ezért 5-6 jégkockát dobok a sütőbe amikor beteszem sülni. Porcukrozva, vagy porcukor nélkül, de langyosan a legfinomabbak. 

2016. március 30.

Romanesco ropogós


Pagodakarfiolból (romanesco brokkoli) készült. Így 2 nappal Húsvét után kész felüdülés valami húsmentes, tojásmentes és lisztmentes (gluténmentes) étel, amit lehet enni frissen, de el lehet vinni irodai ebédnek, vagy tízóraira a suliba.

Hozzávalók:
fél fej pagodakarfiol (romanesco brokkoli)
10 dkg reszelt sajt (nálam cheddar)
3 szál újhagyma
2 gerezd fokhagyma
zöldfűszer ízlés szerint (nálam most majoránna és oregánó)
só és frissen őrölt bors
a tálaláshoz natúr (görög) joghurt, amibe egy gerezd fokhagymát reszelek

 A pagodakarfiolt megtisztítom és késes robotgépben morzsásra aprítom. A sajtot lereszelem a reszelő nagy lyukú oldalán, az újhagymát felaprítom, a fokhagymát lereszelem. A többi hozzávalóval egy tálban jól összeforgatom, majd egy sütőpapírral bélelt tepsire kanalazok a keverékből kis kupacokat, legalább 4- 5 centit hagyva a halmocskák között, mert picit szétterülnek, de a sajt megolvad és összetartja az egészet.180 Celsius-fokra előmelegített sütőben megsütöm.  Akkor jó, ha pirosra sül a teteje és az alja is. Egy fokhagymás joghurt mártogatóssal brutálisan finom!


2016. március 29.

Tükörtojás gazdagon


Bajnokok reggelije, kucsmagomba szezonra.

Hozzávalók fejenként:
1-2 friss, tanyasi tojás
1 szelet füstölt húsos szalonna
arasznyi darab póréhagyma
pár darab friss kucsmagomba
maréknyi (fagyasztott) zöldborsó
3-4 szem olajban eltett, aszalt paradicsom
kis csokor turbolya (vagy petrezselyem)
só és frissen őrölt bors

A szalonnát apró kockákra vágom és egy serpenyőben kiolvasztom a zsírját. Hozzáadom a felszeletelt pórét és üvegesre dinsztelem, majd hozzáadom a megtisztított*, hosszában elfelezett hegyes kucsmagombákat és a zöldborsót, ami a kucsmagombák által kieresztett lében szépen megpuhul. Hozzáadom a felaprított aszalt paradicsomot, tekerek rá borsot, majd lefedve, néha megkevergetve addig párolom, míg a gomba is megpuhul. Leveszem a fedőt és hagyom a gomba levét elfőni, majd a serpenyő közepébe csinálok egy kis helyet és beleütöm a tojást. Annyi ideig sütöm, hogy a tojás sárgája lágy maradjon. Finoman sózom, megszórom aprított turbolyával és azonnal tálalom.  

*A kucsmagomba redői között megül a homok, a belsejében meg lehetnek aprócsa „albérlők”, így „gombát nem mosunk meg” alapelv a kucsmára nem érvényes. Én hosszában elfelezem mindegyiket, folyó víz alatt alaposan, kívül-belül megmosom, majd lecsurgatom és csak azután használom fel.

Innen az ötlet.


2016. március 28.

Paraszt kalács


Nagycsütörtökön sütöttem ezt is kemencében, ami jó forró volt, így a teteje picit túlpirult, de a élvezeti értékén mit sem változtatott! Finom önmagában egy pohár borral, de lehet kenyér helyett enni sonkához, sajthoz, bármihez. Másnap is puha, nagyon jó állagú a tésztája.

Hozzávalók:
60 dkg liszt (nálam félfogós)
3 dl langyos víz
4 ek házi sertés zsír
1 csipet cukor
1 teáskanál só
2,5 dkg friss élesztő
2 ujjnyi vastag szelet füstölt szalonna
fél szál házi füstölt kolbász
6 evőkanál tejföl

Az élesztőt egy kevés cukros langyos vízben felfuttatom. A lisztben elkeverem a sót, összemorzsolom a zsírral, majd hozzáadom a felfuttatott élesztőt és még annyi vizet, hogy közepesen lágy tésztát kapjak. Jól kidolgozom, majd huzatmentes helyen, letakarva hagyom duplájára kelni. Ameddig kel a tészta, nagyon-nagyon apróra felkockázom a szalonnát és a bőrétől megszabadított kolbászt.


A megkelt tésztát előbb elfelezem, majd mindkét felet 3 felé vágom és gombóc alakúra formázom. Hagyom 5-8 percig pihenni a tésztát, majd mind a 6 gombócot téglalap alakúra és vékonyra nyújtom, megkenem mindegyiket egy-egy evőkanál tejföllel, megszórom a szalonna és kolbász kockákkal és feltekerem, mint a bejglit. Amikor mind a hat kész, hármasával összefonom, összetekerem kerekre, és az így kapott két kerekded kalácsot sütőpapíros tepsire teszem és pár szelet kolbászt dugdosok bele. 15-20 percig még pihentetem, lekenem tojás sárgájával, megszórom szezámmaggal és kemencében 15-18 percig, vagy 200 fokra előmelegített sütőben kb.30-35 percig sütöm.

Koncz Andrea receptje alapján, amit egy FB csoportban osztott meg.

2016. március 27.

Rozmaringos báránycomb


Idén is vágtunk bárányt, mint az utóbbi években mindig. Az idei egy élő súlyban 24 kg-os fiatal bárányka volt, elkészült belőle a hagyományos húsvéti menü, de a vasárnapi báránysült picit másképp készült, mint eddig.

Hozzávalók:
bárány comb
só, bors
4 ág friss rozmaring
2 fej hagyma
2 fej fokhagyma
fél bio citrom (kezeletlen héjú)
arasznyi darab füstölt szalonna
1 teáskanál (házi) chilikrém
1 dl száraz rozé bor

A combról ÉP levágta a csülök részt, amit akár meg is süthettem volna, de olyan kis vézna volt, hogy inkább belefőztem a levesbe. Ami csülök nélkül maradt, belefért az öntött vas edényembe, így idén abban sül a báránycombunk.
A húsról minden hártyát, zsírt eltávolítok. Az egyik fej fokhagymát megpucolom, a gerezdeket hosszában elfelezem-harmadolom, hogy karcsúbb darabkákat kapjak. A hagymákat megtisztítom, az egyiket 4 vastag szeletre vágom, a másikat elfelezem, egy fél citrommal együtt, a szalonnából szeleteket vágok. A combot helyenként megszurkálom egy hegyes, éles késsel, a keletkezett nyílásokba dugdosom a fokhagyma darabkákat és a rozmaring leveleket , majd alaposan sózom-borsozom. Az öntött vas edény alján megágyazok a combnak egy réteg szalonna szelettel, erre teszem a 4 vastag hagyma szelet, amire ráfektetem a húst. Köré rakom a második fej hagymát és a héjas, vízszintesen elfelezett fej fokhagymát ami majd krémesre és isteni finomra sül, a negyed citromok és rozmaring ágak társaságában. Öntök alá egy dl száraz Szentpéteri Kékfrankos rozé bort és bekenem a húst vékonyan, csak jelzés érték mennyiségű házi chilikrémmel. Betakarom a maradék szalonna szeletekkel, amikből a kiolvadó zsír sülés közben szépen belefolyik a fokhagymás-rozmaringos nyílásokba és megízesíti azt. Ráteszem az edényre a fedőt és betolom a 200 Celsius-fokos sütőbe. Addig sütöm lefedve, míg a hús vajpuha nem lesz, majd leveszem a fedőt és a felső szalonna szeleteket, majd a szaftjával locsolgatva szép pirosra sütöm. Hagyományos és/ vagy tökmagolajas krumplisalátával tálalom.
Áldott Húsvétot mindenkinek!

2016. március 26.

Céklával pácolt tojás


Ha a tojások színezése a cél, a legegyszerűbb leküldeni 1-2 céklát a gyümölcscentrifugán és a friss céklalében tartani a tojásokat 1-2 napig a hűtőben, de sokkal finomabb az alábbi pácolt verzió:

Hozzávalók:
fél kg cékla megfőzve, szeletekre, vagy kis kockákra vágva
6-8 db tisztított főtt tojás
1/2 l víz
2 dl almaecet
10 dkg cukor (vagy eritrit)
25 g só
1 evőkanál köménymag
1 torma meghámozva, hosszában centi vastag hasábokra vágva, vagy 1 evőkanál tormakrém


A céklát és a tojásokat olyan edénybe teszem, amit légmentesen le tudok zárni. A páclé hozzávalóit összeforralom, amíg a cukor és só felolvad, majd még forrón a céklás tojásokra öntöm és lefedem, ha kihűlt, 3-4 napra hűtőbe teszem. Sonka mellé kínálom friss csírákkal.

2016. március 25.

Húsvéti sonkával-tojással töltött kalács


Készítettem korábban is, de még nem került fel a recept, ami egy 2012-es Vidék Íze újságból való. Én Gondaanyunál láttam és idén a töltelékbe tettem tormát is, ami igencsak jót tett az ízének. Most kígyórétesnek formáztam, így a tavalyihoz képest (amiben a sonka félre csúszott), tetszetősebb lett a vágási felülete is. Fogom máskor is készíteni, jó "táp" piknikre, kirándulásra.

Hozzávalók:
50 dkg liszt (nálam fele félfogós, fele BL55)
2 dkg élesztő
kb. 3 dl langyos víz
csipet cukor és só
2 evőkanál disznózsír
1 tojás

A töltelékhez:
1 darab füstölt sonka (az enyém 1 kilós volt)
8 db tojás
1 kápia paprika
2 evőkanál tormakrém

A sütést megelőző napon egy darab sonkát szemes borsos, babérleveles vízben, egy hagyma és pár gerezd fokhagyma társaságában lassan forralva megfőzök. Amikor  elzárom alatta a tüzet, melléteszek 8 tojást és hagyom kihűlni a saját főzőlevében. Másnap kiveszem, megpucolom a tojásokat és a sonkával együtt vízszintesen elfelezem mindegyiket.
Az élesztőt 1 dl picit cukros vízben felfuttatom. A tészta hozzávalóiból, a felfuttatott élesztővel, 1-2 dl víz hozzáadásával könnyű tésztát dagasztok. A disznózsírnak köszönhetően nem ragad, nem kell a deszkát sem lisztezni, öröm vele dolgozni. Egyszerűen imádom!


Huzatmentes meleg helyen, letakarva duplájára kelesztem, majd deszkán félcenti vastagra, nagyjából téglalap alakúra kinyújtom. Szemre hosszában elharmadolom a tésztát és hosszában a közepére fektetem a lecsepegtetett főtt sonka darabokat. A tetejüket bőkezűen megkenem tormakrémmel,  majd sorban ráfektetem a megpucolt fél tojásokat. Rájuk illesztem  a szép piros kápia vagy kaliforniai paprikát is, majd a tészta jobb és bal oldalán a tésztát a szélétől a töltelékig 2,5 cm széles, sréh csíkokra vágom (úgy, mint itt látható), felhajtom a két végét, majd egy csíkot jobbról, egy csíkot balról felhajtok a töltelékre, így betakarva vele azt. Lekenem a tetejét tojással és kizsírozott tepsin pihentetem. Fél óra kelesztés után újra lekenem tojással, megszórom fehér és fekete szezámmaggal és betolom a 180 fokos sütőbe (vagy a felfűtött kemencébe). Sütőben kb. 40-45- perc alatt sül készre.
Újhagymával  igazi ünnepi vacsora vagy reggeli. 


2016. március 23.

Kókusztejes tojáslikőr (eggnog)


Nincs Húsvét tojáslikőr nélkül. Van egy jól bevált családi recept, de szeretek új dolgokat is kipróbálni és az alábbi kókusztejes változat jó választás, ha könnyű, ám annál finomabb tojáslikőrre vágyik az ember.

Hozzávalók 1,2 literhez:
4 tojás sárgája
10 dkg cukor
1 vaníliarúd magjai
5 dl zsíros tej
4 dl kókusztej
2 dl vodka (vagy brandy, vagy whisky)

A tojások sárgáját elektromos habverővel fehéredésig keverem a cukorral és a vaníliával. A tejet és a kókusztejet egy lábasban forráspontig melegítem, a meleg tej felét hozzáöntöm a kikevert tojássárgájához, elkeverem. Visszaöntöm a lábasba, és állandó keverés mellett kb. 4-5 percig főzöm, de nem forralom, különben kicsapódik a tojás. Leveszem a tűzről, hozzáadom az alkoholt és alaposan behűtöm. Csinos üvegekbe töltöm. Ami nem fér bele, megiszom -:)

Zsófi receptje alapján.

2016. március 22.

Barackos piskóta szelet


A világ egyik legegyszerűbb és legfinomabb sütije. Nem más, mint egy pillekönnyű piskóta megtöltve egy pürésített, házi barackbefőttel összefőzött vanília pudinggal. Ugye, hogy pofon-egyszerű? És abbahagyhatatlan!

Hozzávalók egy 30 x 40 cm-es tepsihez:
10 tojás
1 csipet só
10 evőkanál cukor
10 púpozott evőkanál liszt
5 g sütőpor

A krémhez:
2 üveg (700 ml-es) barackbefőtt
4 tasak főzős vaníliás pudingpor

A tojásokat szétválasztom. A fehérjét elkezdem robotgéppel habosítani egy csipet sóval, majd habosítás közben kis részletekben hozzáadom a cukor mennyiség felét (5 evőkanállal) és kemény habbá verem. A sárgáját habosra keverem a maradék 5 evőkanál cukorral, majd gépi habverőről kézire váltva, óvatosan hogy a habot össze ne törjem, összekeverem a fehérjét a kihabosított sárgájával. A sütőport elkeverem a lisztben, majd lassú keverés mellett hozzászitálom a sütőporos lisztet is a habos masszához, és simára keverem a piskóta tésztáját. Szilikonos sütőpapírral bélelt tepsibe simítom a masszát és 180 Celsius-fokra előmelegített sütőben sütöm  25-30 percig, majd csökkentem a hőt 150 fokra és addig sütöm, míg tűpróbával késznek nem nyilvánítom. Sütés közben (kivéve a sütés vége fele esedékes tűpróbát) NEM nyitogatom a sütő ajtaját, különben összeesik a piskótám! Ha megsült, deszkára borítom, lefejtem róla a sütőpapírt, visszafordítom a piskótám és hagyom teljesen kihűlni.
A töltelékhez csomómentesre keverem a 4 tasak vaníliás pudingport a 2 üveg barackbefőtt levével és duplafalú (tejforraló) edényben elkezdem főzni. Amikor kezd sűrűsödni, hozzáadom az aprított barackot is, ha kellően sűrű, leveszem a tűzről és botmixerrel (vagy egyszerű krumpli törővel) pürésítem a barackot. Ha kihűlt a piskóta és a töltelék is már alig langyos, vízszintesen elfelezem a piskótát, az alsó felét visszateszem abba a tepsibe, amiben sült, egyenletes rétegben rákenem a barackos tölteléket, amit betakarok a piskóta tetejével. Pár órára hűvös helyen hagyom megdermedni, majd háromszögekre darabolva, porcukrozva tálalom.  


A kaskantyúi Turúné Iluska receptje.

2016. március 21.

Sonkás, medvehagymás húsvéti kenyér


Ez az a fajta piknik kosárba való, amivel el lehet indulni Húsvét hétfőn kirándulni, lehet vele várni a locsolókat, vagy el lehet benne tüntetni a maradék főtt sonkát. Van  még benne sonka, sajt és medvehagyma, bacon, juhtúró és parmezán, minden falatja maga az ízorgia. Medvehagyma helyett spenóttal is elkészíthető, de akkor tegyünk bele pár gerezd zúzott fokhagymát.

Hozzávalók egy 27 x 11 cm-es püspökkenyér sütőformához:
200 g füstölt, főtt sonka (lapocka, vagy combsonka) 
10 dkg füstölt bacon
1 csokor (100 g) medvehagyma
2 evőkanál tejföl
2 egész tojás
0,5 dl olívaolaj
100 g juhtúró
100 g sajt (nálam gouda)
50 g reszelt pecorino, grana padano vagy parmezán sajt
frissen őrölt bors, ízlés szerint
200 g liszt
10 g sütőpor  

A medvehagymát megmosom, megszárítom (lerázom a levelekről a nedvességet), majd felaprítom. A parmezánt lereszelem és félrerakom, a gouda sajtot, sonkát és bacont apróra kockázom. A bacont kisütöm az olívaolajon, nem csontszárazra, csak annyira, hogy kiadja a zsírját, majd a zsiradékával együtt hozzákeverem a felkockázott medvehagymához, sonkához, sajthoz. A tojásokat felverem, elkeverem a tejföllel és juhtúróval, borsozom és jól összekeverem a szilárd összetevőkkel. Összekeverem a lisztet és a sütőport, majd hozzákeverem a többihez, de nem keverem agyon, csak annyira, hogy a liszt átnedvesedjen. Kanállal egy kivajazott-kilisztezett (vagy szilikonos sütőpapírral bélelt) sütőformába igazgatom a masszát és 180 Celsius-fokra előmelegített sütőben sütöm 35-40 percig (tűpróba!). 5-10 percig a sütőformában hagyom hűlni, majd a formából kivéve, rácsra téve hagyom langyosra hűlni. Szeletelve, még langyosan tálalom, de hidegen is isteni!


Innen az ötlet.

2016. március 20.

Füstölt lazac pástétom


Az egész család imádja a füstölt lazacos reggelit, amikor egyszerűen kibontva a szeletelt, füstölt lazacot a csomagolásból, pirítósra halmozva, citrommal meglocsolva élvezzük, jéghideg száraz pezsgővel kísérve. Gyakran reggelizünk ilyet hétvégén. Én szívesebben eszem kenhető vagy darabos halkrémnek elkészítve, így néha az én kedvem szerint alakul a reggeli. Mint ma.
Ha pástétomot készítek, 20 dkg füstölt lazacból 6 ember is jóllakik reggelire, vagy akár 8 emberre is elegendő előételnek, házi kenyérre kenve.

Hozzávalók:
20 dkg füstölt lazac
20 dkg natúr sajtkrém (ehhez a tömlős ömlesztett sajt is megteszi)
2-3 evőkanál tejföl
1 teáskanál tormakrém
1 kis fej salotta, nagyon apróra vágva
1 kis csokor friss kapor, aprítva
fél citrom reszelt héja és frissen facsart leve
frissen őrölt rózsabors, ízlés szerint


A hozzávalókat késes aprítóban, vagy botmixerrel krémesre keverem, majd legalább 2 órára hűtőbe teszem, hogy összeérjenek az ízek. Kenyérre kenve, friss hagymacsírával megpakolva tálalom.

2016. március 13.

Kacsazsíros, sajtos pogácsa


Medvehagymás pogácsát sütöttem volna, de az erre szánt medvehagyma egy nyúltekercsben végezte, így a pogácsába nem jutott csak sajt. Az elkészítése kissé időigényes, de érdemes volt rááldozni azt a pár órát még betegen is, na meg azt a kacsazsírt, amiben korábban kacsamájat sütöttem. Legalább olyan sikere volt, mint a medvehagymás változatnak.

Hozzávalók 2 tepsihez:
50 dkg liszt
25 dkg kacsazsír (vagy vaj, de kacsazsírral az igazi)
0,5 dl tej
25 g friss, vagy 5 g szárított élesztő
1 kiskanál cukor
20 dkg tejföl
1 csapott evőkanál só
1 tojás + 1 sárgája a kenéshez
20 dkg reszelt sajt (most cheddar és maasdamer)


Az élesztőt cukros, langyos tejben felfuttatom. A lisztet elmorzsolom a kacsazsírral, hozzáadom a felfuttatott élesztőt, a tejfölt, a sót és egy tojást. Jól kidolgozom a tésztát és fél óráig hűvösben pihentetem.
A tésztát vékonyra kinyújtom, rászórom a reszelt sajtot (majdnem az egészet, csak egy részét meghagyom a pogácsák tetejére), feltekerem a tésztát mint a bejglit,  gondolatban a feltekert rudat három részre osztom, jobbról és balról is a középső részre hajtom. Letakarom egy konyharuhával és hagyom hűvös helyen 30 percig pihenni, a nyújtást és hajtogatást még 2x megismétlem, közte 30 perc pihentetéssel. Végül jó ujjnyira (kb. 1,5 cm vastagra) kinyújtom, pogácsaszaggatóval kiszaggatom, a kiszaggatott pogácsákat sütőpapírral kibélelt tepsire ültetem és hagyom őket 20- 25 percig pihenni (a szaggatásnál leeső részeket összegyúrom, kinyújtom, kiszaggatom, mindaddig, míg a tészta el nem fogy). Sütés előtt a tojás sárgáját elkeverem egy kortynyi vízzel és ezzel lekenem a pogácsák tetejét, ügyelve, hogy a tojás ne csorogjon le az oldalán. A tetejüket megszórom a maradék reszelt sajttal, majd 180-190 fokra előmelegített sütőben kb. 17-20 percig sütöm. Rácson hagyom langyosra hűlni. 

2016. március 12.

Csőben sült pagodakarfiol


A pagodakarfiol vagy romanesco brokkoli - ahogy a tizenhatodik századi olasz korabeli írásokban emlegetik - a vadkáposzta egy termesztett változata. A karfiolnál és a brokkolinál keményebb, ezért nehezebben fő szét és nem utolsó sorban gyönyörűséges. Nyersen salátákba, krémlevesnek, párolva, sütve, mindenhogy finom. Most sajtos bechalmel mártásban sütöttem meg.

Hozzávalók 4 adaghoz:
1 fej pagodakarfiol
50 gramm vaj
2 evőkanál liszt
500 ml tej
frissen reszelt szerecsendió
só és frissen őrölt bors
200 gramm reszelt sajt (nálam érett cheddar és ementáli)

A pagodakarfiolt megtisztítom, rózsáira szedem, és párolóbetétben, víz felett, 10 perc alatt roppanósra párolom (vagy sós vízben előfőzöm). Bechamel mártást készítek: felolvasztom egy edényben a vajat, elkeverem rajta a lisztet és felöntöm hideg tejjel, habverővel kevergetve addig főzőm, míg besűrűsödik, ha túl sűrű lenne, kis tejjel hígítok az állagán. Leveszem a tűzről, sózom, bőkezűen borsozom, frissen őrölt szerecsendiót adok hozzá, majd belekeverem a reszelő nagy lyukú oldalán lereszelt sajtot, amiből egy keveset félre teszek. Kevergetve felolvasztom a sajtot, de nem esek kétségbe, ha nem olvad fel teljesen. A kész bechamelt kivajazott sütőtál(ak)ba szedem és szorosan egymás mellé ültetem bele a pagodakarfiol rózsákat (le is önthetném a karfiol rózsákat a bechamellel, de így szebb a végeredmény). Megszórom a maradék reszelt sajttal, és 200 fokos sütőben addig sütöm, míg kezd megpirulni. Friss petrezselyemmel (és az én adagomat némi chili pehellyel) megszórva tálalom.

(a fotó olyan, amilyen, mert a jó gépem ma pótgép volt egy esküvőfotózáson :-) )

2016. március 11.

Fetás sütőtökös tarte rozmaringgal


Tarte imádatom újabb állomása, ezúttal sütőtökkel, fetával és rozmaringgal. Isteni! Aki nem hiszi, járjon utána.

Hozzávalók:
1 csomag friss leveles tészta (250 g)
egy kisebb sütőtök
100 g feta sajt
1 szál friss rozmaring
3 tojás
2 gerezd fokhagyma
őrölt bors, ízlés szerint
300 ml zsíros tejszín
kevés vaj a piteforma kikenéséhez

A friss leveles tésztát – azt a fajtát, amit sütőpapírra feltekerve árulnak – letekerem és kibélelek vele egy kivajazott piteformát, a széleket körbevágom. Sütőpapírt teszek rá és agyaggolyókkal, vagy száraz babbal (lencsével, borsóval) megtöltve, vakon elősütöm 180 fokos sütőben 12-15 percig. Kiveszem a sütőből, eltávolítom a vaksütéshez használt anyagokat és ameddig picit hűl, elkészítem a tölteléket. Meghámozom és kimagozom a sütőtököt, majd vékony és nagyjából egyforma méretű szeletekre vágom. A feta sajtot felkockázom, a rozmaringot felaprítom. A tojásokat felverem, majd elkeverem a tejszínnel és a zúzott fokhagymával. Az elősütött tésztát kirakom a sütőtök szeletekkel, ráöntöm a tojásos-tejszínes keveréket, rászórom a feta sajt kockákat, megszórom az aprított rozmaringgal, tekerek rá borsot és betolom a 180 Celsius-fokos sütőbe 35-40 percre, míg a teteje szép aranybarnára sül. Langyosan tálalom.


Innen az ötlet.


2016. március 10.

Tojásos füstölt pisztrángkrém, csírákkal


A hűtőnkben tanyázó utolsó darab lillafüredi füstölt pisztráng egymagában hármunknak kevés lett volna, így krémet készítettem belőle és egy részét uborkába töltöttem, a többi kenyérre kenve végezte. Friss csírákkal díszítettem, aztán mikor ettük, elfogyott mellé egy egész doboz poréhagyma csíra, meg a kedvencem, a sángó retek is. Ilyenkor tavasszal mindig rám jön a csíraevés, szuper jól feltölt energiával, pörgök tőle, mint a duracell nyuszi. Na jó, nem annyira, de tény, hogy jobban bírom a tempót, mint csírák nélkül.

Hozzávalók:
1 lillafüredi füstölt pisztráng
3 keményre főtt tojás
200 g natúr sajtkrém
1 evőkanál tejföl
1 mokkáskanál tejszínes, reszelt torma
1 kis salottahagyma, aprítva
frissen őrölt bors
fél citrom reszelt héja
ízlés szerint frissen facsart citromlé
1 kígyóuborka
a tálaláshoz friss sángó retek-, és póréhagyma csíra



Akinek macerás a filézés, vehet egyből lillafüredi füstölt pisztráng filét, azzal már semmi macera szálka ügyileg. Ha egész füstölt halból készítem, lefejtem a pisztráng bőrét, kifilézem a halat és késes robotgépben összedolgozom a többi hozzávalóval (kivéve az uborka és a csírák).
Az uborkát darabokra vágom, karalábé vájóval üreget készítek mindegyik darabba, majd csillagvégű habzsákkal bele töltöm a pisztrángkrémet a kivájt üregekbe. Friss csírákkal díszítve tálalom.

Egy másik lillafüredi pisztrángkrémem itt.