2016. március 21.

Sonkás, medvehagymás húsvéti kenyér


Ez az a fajta piknik kosárba való, amivel el lehet indulni Húsvét hétfőn kirándulni, lehet vele várni a locsolókat, vagy el lehet benne tüntetni a maradék főtt sonkát. Van  még benne sonka, sajt és medvehagyma, bacon, juhtúró és parmezán, minden falatja maga az ízorgia. Medvehagyma helyett spenóttal is elkészíthető, de akkor tegyünk bele pár gerezd zúzott fokhagymát.

Hozzávalók egy 27 x 11 cm-es püspökkenyér sütőformához:
200 g füstölt, főtt sonka (lapocka, vagy combsonka) 
10 dkg füstölt bacon
1 csokor (100 g) medvehagyma
2 evőkanál tejföl
2 egész tojás
0,5 dl olívaolaj
100 g juhtúró
100 g sajt (nálam gouda)
50 g reszelt pecorino, grana padano vagy parmezán sajt
frissen őrölt bors, ízlés szerint
200 g liszt
10 g sütőpor  

A medvehagymát megmosom, megszárítom (lerázom a levelekről a nedvességet), majd felaprítom. A parmezánt lereszelem és félrerakom, a gouda sajtot, sonkát és bacont apróra kockázom. A bacont kisütöm az olívaolajon, nem csontszárazra, csak annyira, hogy kiadja a zsírját, majd a zsiradékával együtt hozzákeverem a felkockázott medvehagymához, sonkához, sajthoz. A tojásokat felverem, elkeverem a tejföllel és juhtúróval, borsozom és jól összekeverem a szilárd összetevőkkel. Összekeverem a lisztet és a sütőport, majd hozzákeverem a többihez, de nem keverem agyon, csak annyira, hogy a liszt átnedvesedjen. Kanállal egy kivajazott-kilisztezett (vagy szilikonos sütőpapírral bélelt) sütőformába igazgatom a masszát és 180 Celsius-fokra előmelegített sütőben sütöm 35-40 percig (tűpróba!). 5-10 percig a sütőformában hagyom hűlni, majd a formából kivéve, rácsra téve hagyom langyosra hűlni. Szeletelve, még langyosan tálalom, de hidegen is isteni!

Innen az ötlet.

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.