2015. február 26.

Péntektől-vasárnapig KONYHAKIÁLLÍTÁS!



Gabojsza és egyszerű, vidéki konyhája élőben a színpadon!

Péntektől - vasárnapig tart nyitva a Budapest Sportarénában a Konyhakiállítás, ahol hatodik alkalommal láthatjuk élőben a legújabb konyhai trendeket, számos világpremier itt mutatkozik be először a régióban, valódi újdonságokat mutatva a nagyközönségnek és a szakmai látogatóknak egyaránt. A kiállítók mellett idén is magas színvonalú gasztronómiai kísérőprogram fűszerezi a kiállítást. A Bosch Nagyszínpadon a legismertebb hazai sztárséfek és bloggerek készülnek izgalmas bemutatókkal, az OTP Klub „látványkonyhájában” egész hétvégén olasz ételek és bemutatók várják az olasz konyha szerelmeseit, ez lesz a másik állandó gasztrohelyszíne a kiállításnak.

Izgatottan készülök a pénteki napra, mert a Bosch Nagyszínpadon és az OTP Klub standján is főzni fogok, a tőlem megszokott egyszerű vidéki konyhát mutatom be mindkét helyszínen.

Az első „fellépés” az OTP Klub standján lesz 12:30-kor, ott az olasz életérzéshez igazodva rizottót készítek kétféleképpen, azaz azonos receptből kiindulva főzök majd egy vargányás, meg egy gorgonzolás rizottót, csak úgy vidékiesen, egyszerűen, megadva a módját. A rizottó rizst tegnap megvettem kedvenc olasz delikát üzletemben, egy szuperfinom Salera Arborio rizsből készül majd mindkettő. A jó rizottóhoz elengedhetetlen egy könnyű, ám ízletes csirkealaplé, az éppen most fő a konyhámban.

A második „fellépés” 14:15-kor lesz a Bosch Nagyszínpadon, ahol megmutatom a Gabojsza-féle vidéki konyhát, egyszerűen. Főfogásnak készítek egy télbúcsúztató egytálételt, amiben alapanyagilag is többszörösen benne lesz a kezem munkája (na meg a szívem és a lelkem), és ameddig az elkészül és meg lehet kóstolni, összedobok majd egy karfiolkrémet, amit házi kenyeremre kenve kínálok, a kenyeret hajnalban sütöm meg, mielőtt elindulok Budapestre. Aki teheti, látogasson ki már pénteken, talán kisebb lesz a tumultus mint szombat-vasárnap, bár mindhárom napon szuper programok várnak minden látogatót.


Feltétlenül érdemes regisztrálni a www.konyhakiallitas.hu oldalon, a regisztrálók között nagy értékű konyhai nyereményeket sorsolnak, fődíjként pedig a  Bosch most bemutatkozó Serie8 intelligens sütőjét lehet megnyerni!


2015. február 25.

VIII. ORSZÁGOS ÉTTEREM HÉT


Minőségi gasztronómia megfizethető áron!


Idén tavasszal ismét több mint száz felső- és középkategóriás étterem konyháját ismerhetik meg az érdeklődők a VIII. Országos Étterem Héten, március 16. és 22. között. Aki előzetesen asztalt foglal a www.etteremhet.hu weboldalon, minőségi, háromfogásos ebéd- vagy vacsoramenüt fogyaszthat 3,300.– forinttól kezdődő áron, szabadon választva a résztvevő éttermek közül.
A 2015. tavaszi Étterem Hét újdonsága: a vendégek részéről régóta nagy igény van arra, hogy a legdrágább, csúcskategóriájú alapanyagokkal dolgozó éttermek kiemelt minőségű menüt kínáljanak. Ez most megvalósul: az ún. Prémium menük ára: 4,900.− forint lesz. A programban résztvevő éttermek kb. 20 százaléka kínál majd Prémium menüt, a többi étterem továbbra is a 3,300.− forintos kategóriában indul.

A DiningCity nemzetközi étteremajánló márciusban már nyolcadszor szervezi meg a Magyarországon egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Országos Étterem Hetet.
A programban ezúttal is jó néhány olyan étterem vesz részt, amely szerepel „Az 50 legjobb magyar étterem” listáján. A minőségi vendéglátás szellemében az Étterem Hétre kialakított szabad helyek száma az egyes éttermekben limitált, de aki igyekszik az asztalfoglalással, az akár Michelin ajánlással rendelkező étteremben  is elfogyaszthatja a kedvező árú ebéd- vagy vacsoramenüjét.
Az Országos Étterem Hét jó alkalom arra, hogy bárki megismerhesse a magyar vendéglátás legmagasabb szintjeit. A programban résztvevő kiváló éttermek az étlapjuk legjavát kínálják vendégeiknek: általában 3-4 féle előételből, főételből és desszertből választhatnak az ízek kedvelői. A sokak által megszeretett rendezvény keretében a legutóbbi alkalommal, tavaly ősszel már 23.000-en látogattak el a résztvevő éttermek egyikébe. Sőt, megugrott azoknak a száma is, akik az egy hetes program lehetőségét kihasználva több éttermet is kipróbáltak.

Az Országos Étterem Hétre személyesen vagy telefonon NEM lehet asztalt foglalni a résztvevő éttermekben – erre a célra a rendszer csak az online foglalásokat regisztrálja a www.etteremhet.hu weboldalon. A vendégek az asztalfoglalás elküldése után azonnali visszaigazolást kapnak e-mailben a foglalás sikerességéről.


A VIII. Országos Étterem Hét mai sajtóebédjén a Rickshaw távol-keleti étterem (Corinthia Hotel***** Budapest) mutatta be az eseményre készült teljes menüajánlatát. A tájékoztatón megismerkedtem Turák Imrével, a Rickshaw étterem F&B Outlet Managerével; Frideczky András séffel, a Gellért Söröző & Brasserie-től; Mócsány Tamás étteremvezetővel és Sipos András séffel, a nU bisztrótól (ahol az ebédmenü amúgy is figyelemre méltó). A bemutatót Kiss Zoltán, az Országos Étterem Hetet szervező DiningCity étteremajánló képviselője moderálta, a  sajtótájékoztató után megkóstolhattuk a Rickshaw éttermének az Étterem Hétenkínált fogásait.

2015. február 24.

Hétvégén Konyhakiállítás!


Hétvégén Konyhakiállítás! A sok-sok újdonságon és látnivalón kívül érdekes és színvonalas programokkal készülnek a szervezők. Pénteken velem is találkozhattok személyesen, dél körül az OTP standon fogok két féle rizottót főzni, kora délután pedig a nagyszínpadon mutatom meg, milyen a Gabojsza-féle egyszerű vidéki konyha.
Meglepetéssel is készülök és természetesen, meg is lehet majd kóstolni mindent amit készítek!


Ha szeretnétek megnyerni a szervezők által felajánlott három darab páros belépő egyikét, nincs más dolgotok, mint megírni csütörtök délig a gabojsza@gmail.com címre, idén hányadik alkalommal kerül megrendezésre a Konyhakiállítás.
Egy kis segítség itt, a részletes programról itt olvashattok, hírek percről-percre a Facebookon!
Találkozzunk a Konyhakiállításon!

2015. február 20.

Körtés cikória roqueforttal és dióolajjal


Egy korábbi bejegyzésben már áradoztam a dióolajról, itt egy újabb „kis semmiség”, nagy ízekkel. És dióolajjal.

Hozzávalók 1-2 főre:
1 fej cikória
1 érett körte, hámozva, szeletelve
10 dkg Roquefort sajt
kevés frissen facsart (meyer) citromlé
1 evőkanál hidegen sajtolt dióolaj
frissen őrölt fekete bors


A cikóriát leveleire szedem és jeges vízbe merítem, ettől felfrissül és jó ropogós lesz. 10 perc elteltével leszűröm, tiszta konyharuhára téve megszárítgatom, majd tányérra rendezem. Mindegyik levélbe teszek egy szelet körtét, morzsolok rá krémes Roquefort sajtot, meglocsolom dió olajjal, pár csepp citromlével, tekerek rá egy kis frissen őrölt borsot.
Egyszerű és nagyszerű.

Ötlet innen.

Könyvajánló : 20 Séf 100 Recept – Nem csak ínyenceknek


A szerzők a Magyar Konyha Magazin újságírói, a kötet egyszerre riport- és szakácskönyv, melyben húsz magyar szakács vall életéről és a főzésről alkotott nézeteiről, és mindegyikük megadja öt receptjét is. Az elmúlt években tombolt a magyar gasztronómiai „forradalom”. Lett három Michelin-csillagos éttermünk, két magyar séf is bekerült a Bocuse d’Or szakácsverseny lyioni döntőjébe, 2016-ban pedig Budapest rendezheti a kulináris világ legnagyobb presztízsértékű séfversenyének európai döntőjét. Felnőtt egy új nemzedék: a mai mesterek nem titkolják egymás és a vendégek előtt receptjeiket, tanítják és bátorítják egymást. A könyvből azokat a szakácsokat ismerhetjük meg, akiknek ebben a fejlődésben oroszlánrészük volt, a riportokban olvasható életutakon keresztül bepillanthatunk a csúcsgasztronómia kulisszatitkaiba.

Aki átböngészi az interjúkat, belekóstol az ételekbe, rájön, hogy az útkeresés, a szemléletváltás, a rengeteg vita ellenére a magyar étkezési kultúra egy és oszthatatlan. Élő szövet, amely folyamatosan változik, valódi értékei búvópatak módjára mindenütt felfedezhetők. Nincs ugyanis százféle magyar konyha, csak kettő: a jó meg a rossz.

A fotókkal gazdagon illusztrált, majd 300 oldalas kiadványban Bicsár Attila (Alabárdos), Bíró Lajos (Bock Bisztró, Kisbíró), Csapody Balázs és Jahni László (Kistücsök), Dudás Szabolcs és Dudás Szilárd (Anyukám mondta), Amrein Csaba (Villa Medici), Gianni Annoni (Trattoria Pomo d'Oro), Győrffy Árpád (Arany Kaviár), Gyurik Gábor (Viator), Horváth Gábor (Gusteau), Horváth József (Ráspi), Horváth Szilveszter (La Maréda), Kalla Kálmán, Litauszki Zsolt (Baltazár), Rosenstein Tibor ésw fia, Robi (Rosenstein), Ruprecht László, Sárközi Ákos (Borkonyha), Schreiner Gábor (Nobu), Segal Viktor, Széll Tamás (Onyx) és Szulló Szabina (Onyx) életébe és szakmai titkaiba nyerhetünk bepillantást.
.
Videó könyvajánló itt.

20 Séf 100 Recept – Nem csak ínyenceknek
Magyar Konyha Kiadó

2014.
296 oldal
5900.-Ft

2015. február 19.

Mogyorós, aszalt áfonyás cantuccini


A cantucci (vagy kicsinyítő képzős formája a cantuccini) ropogós-keményre kétszer átsütött, édes desszertborba (az olaszoknál Vin Santo-ba), kávéba, vagy tejbe mártogatni való toszkán mandulás keksz. 
Első írásos receptje 1692-ből származik, az 1867-es párizsi világkiállításon díjat nyert, sokan az akkori recept alapján készítik a mai napig.
Én most egy mogyorós – aszalt áfonyás változatot sütöttem, az eredetihez képest sokkal kevesebb cukorral, így is kellemesen édes és mesésen jóízű a világ legjobb mogyorójaként nyilvántartott piemonte-i mogyorótól.

Hozzávalók kb. 40 szelethez:
250 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
150 g fehér tönkölyliszt
10 g sütőpor
csipet só
170 g cukor
3 tojás + 1 a kenéshez
15 ml vanília esszencia
50 g olvasztott vaj
150 g törökmogyoró
100 g aszalt áfonya
                    
A törökmogyorót forró, száraz serpenyőben, pár perc alatt kevergetve, illatosra pirítom, majd hagyom kihűlni. A sütőt 180 fokra melegítem. A tészta összeállítását szigorúan csak akkor kezdem, ha a sütő felmelegedett!  Egy tálban összekeverem a liszteket, a sütőport és csipetnyi sót. A 3 tojást habosra keverem a cukorral, elkeverem benne a vanília esszenciát, majd beledolgozom az egészet a lisztes keverékbe. Hozzáadom és jól elkeverem az olvasztott vajat, majd a legvégén a törökmogyorót és az aszalt áfonyát. Az egészet pár perc alatt összegyúrom, majd lisztezett deszkára borítom. Három részre vágom, majd minden harmadból egy-egy, a sütőtepsim hosszával megegyező hosszúságú rudat sodrok. Az így kapott rudakat egymás mellé fektetem a sütőpapírral bélelt tepsibe, a tetejüket megkenem a 4. felvert tojással, és 180 fokos sütőben, (légkeverésen) kb. 25 perc alatt aranybarnára sütöm.
Kiveszem a sütőből és azon melegében (forrón nem morzsolódik, ha kihűl, már nehezebb szépen szeletelni) a rudakat fűrészfogú késsel, átlósan vágva (mint a '80-as években, a méteres kalácsot szoktuk) kb másfél cm-es szeletekre vágom, majd a szeleteket egymás mellé fektetve visszateszem a sütőpapírral bélelt tepsibe és még kb. 10-15 percig 180 fokon szárítom. Ha kihűltek, jól záródó dobozban sokáig megőrzik ropogósságukat.

Egy következő adagban az aszalt áfonya helyett jó maréknyi csoki pasztillát kevertem a tésztába, az is nagyon finom lett.


Magvas-sajtos csavart rúd leveles tésztából


Vacsora vendégeket vártunk, egyszerű (és gyorsan elkészíthető) sós falatokat adtam az istenhozott pálinka mellé.

Hozzávalók 12 rúdhoz:
1 csomag leveles tészta (friss, vagy fagyasztott)
1 tojás
10 dkg jól olvadó sajt, reszelve
2 ek mák
1-1 evőkanál fehér és fekete szezámmag
só, frissen őrölt bors

Ha fagyasztott leveles tésztát használok, azt előző este kiveszem a fagyasztóból és a hűtőszekrényben hagyom felengedni, majd enyhén lisztezett felületen kb. 2 mm vastag téglalap alakúra nyújtom. Ha készre nyújtott, friss leveles tésztát használok, azt egyszerűen letekerem.  Vékonyan megkenem a felvert tojással, picit sózom, tekerek rá borsot, rászórom egyenletesen a mákot és a két féle szezámmagot, majd a reszelt sajtot. A tésztát a téglalap hosszabb oldalával párhuzamosan kettéhajtom –így a sajtos része belülre kerül – kicsit lelapogatom, megkenem kívülről is tojással, megszórom a magvakkal és két cm-es csíkokra vágom. A csíkokat egyenként megtekerem és egy sütőpapírral bélelt tepsire teszem, tisztes távolságra egymástól, hogy sülés közben össze ne ragadjanak. 220 fokra előmelegített sütőben 15-20 perc alatt aranybarnára és ropogósra sütöm, majd rácson hagyom langyosra hűlni.
Erősen illékony partykaja.

Korábban készült hasonló zakuszkás, meg pesztós változat.

2015. február 18.

Pácolt mozzarella


A porcelánfehér színű, szálas szerkezetű gyúrt sajt, mely eredetileg a dél-olaszországi Campania és Lazio tartományból származik, önmagában nem egy karakteres ízű sajt. Az eredeti mozzarellát a 16. század óta változatlan recept alapján készítik, háziasított vízibivaly zsíros tejéből, gyártása során nem érlelik, semmilyen tartósítószert nem adnak hozzá, és nem is ízesítik. Amihez itthon leggyakrabban hozzájutunk mozzarella néven az tehéntejből készül (ezt az olaszok fior di latte-nak hívják, míg a bivalytejből készült a mozzarella di bufala) de pár napos, fűszeres olívaolajban való pácolás csodát művel az ízével.

Hozzávalók:
200 g mini mozarella golyók
3-4 gerezd fokhagyma
pár szem színes bors
extra szűz olivaolaj
1 ág friss rozmaring
fél db friss piros chili
              
A mozzarella sajt golyókat szűrőbe teszem és lecsepegtetem. A fokhagymát megpucolom, a chilit megmosom és mindkettőt vékonyan felszeletelem. A rozmaring ágról lehúzom a leveleket és a sajttal, szeletelt fokhagymával, szemes borssal és  chilivel együtt jól záródó üvegbe teszem, felöntöm jóféle olívaolajjal, lezárom az üveget, beteszem a hűtőbe és 4-7 napig érlelem. Egyhetesen már igazán jó,  némi olívabogyóval, friss gyökérkenyérrel és vörösborral.
A visszamaradt olajat újrahasznosítom egy következő adag elkészítéséhez, vagy saláta öntethez használom.


Egyéb pácolt sajt ötletek:
Pácolt camembert
Pácolt feta

2015. február 17.

Konyhakiállítás 2015


Létezik szerelem első látásra? A Konyhakiállításon biztosan, hiszen itt mindenki megtalálhatja azt, ami számára a tökéletes konyhát jelenti, legyen az új konyha- vagy étkezőbútor, kisgép, nagygép, konyhai felszerelés vagy maga a főzés élménye.

A Konyhakiállítás február 27-március 1. között hatodik alkalommal mutatja be a legfrissebb konyhai trendeket a Budapest Sportarénában. Számos világpremier itt mutatkozik be először a régióban, valódi újdonságot mutatva a nagyközönség és a szakmai látogatók számára is.
A konyha kétségtelenül otthonunk egyik legfontosabb része, melynek megtervezése és kialakítása az építkezés legnehezebb és legtöbb szakértelmet igénylő feladata. A kiállításon nemcsak konyhabútor és konyhagép újdonságok, hanem teljes enteriőrök is lesznek, így akár az egész ház belső kialakítására találhatunk megoldásokat és professzionális partnereket, ha építkezés vagy nagy felújítás előtt állunk.

Minden eddiginél erősebb gépes felhozatallal talákozhatunk az idei Konyhakiállításon. A legtöbb beépíthető és szabadonálló nagygépből vadonatúj kollekció mutatkozik be a rendezvényen, a kisgépeket pedig profi szakácsok fogják tesztelni. Amellett, hogy a gépek minden funkcióját megismerhetjük így, még titkos fortélyokat, szakmai fogásokat is elleshetünk a séfektől. Fantasztikus dizájn elszívókat, egy gombnyomásra forró vizet készítő csaptelepet és konyhai komposztálót is láthatunk, kipróbálhatjuk a sous vide kádat és az éttermi szakácsok egyik kedvenc univerzális kisgépét, a Thermomixet is (ez nálam is bakancslistás). Kiegészítők terén is széles választék vár a helyszínen a késektől az edényeken át egészen a világhírű Herendi porcelánig.

Idén is magas színvonalú gasztronómiai kísérőprogram fűszerezi a kiállítást. A Bosch Nagyszínpadon a legismertebb hazai  bloggerek és sztárséfek– Fűszeres Eszter, Mautner Zsófi és Bede Robi – fellépései mellett ázsiai és spanyol ételek is készülnek majd, lesznek fantasztikus desszertek és street food bemutató is. A másik állandó gasztrohelyszínen, az OTP Klub „látványkonyhájában” egész hétvégén olasz ételek és bemutatók várják az olasz konyha és életérzés szerelmeseit.

Feltétlenül érdemes regisztrálni a www.konyhakiallitas.hu oldalon, hogy esélyünk legyen megnyerni a nagyértékű konyhai nyeremények egyikét, fődíjként akár a Bosch most bemutatkozó Serie 8 intelligens sütőjét!

Konyhakiállítás
2015. február 27 – március 1.
Budapest Sportaréna

Brokkolis cannelloni parmezános, tejszínes szószban


Volt itthon némi brokkoli, ÉP meg napok óta tésztát enne...fapadosítottam Jamie egyik cannelloni receptjét. Kipróbálom majd paradicsomosan is, de tejszínesen nagyon ízlett és a hirtelen felindulásból rászórt kevés gorombára darált dió kellemes textúra váltást eredményezett. Jó, na. Még így fapadosan is.
Apropó brokkoli: a szárát ki ne dobjátok, az egész brokkoliban az a legízesebb! Érdemes meghámozni és felhasználni.

Hozzávalók 2 főre:
fél kg brokkoli
1 fej vöröshagyma, felaprítva
4 gerezd fokhagyma, reszelve
2 dl tejszín
50 g reszelt parmezán
2 ek durvára darált dió
cannelloni tészta (12 db)
2 ek olívaolaj
só, frissen őrölt bors

Sós vizet forralok és kb. 8 perc alatt majdnem puhára főzöm benne a rózsáira szedett brokkolit, a meghámozott, felaprított szárával együtt. Leszűröm, de a főzővizét megtartom. Az olívaolajon megdinsztelem a vöröshagymát és fokhagymát, hozzáadom a brokkolit és annyi főzővizet, ami majdnem ellepi. Sózom, borsozom, lefedem és néha megkevergetve, takarék lángon szinte pépesre főzöm. Ha a leve teljesen elpárolgott, leveszem a tűzről és villával szétnyomkodom, majd félre teszem, hogy kihűljön.
A kihűlt brokkoli pépet egy nylon zacskóba teszem, levágom a zacskó egyik csücskét, majd mintha habzsákkal dolgoznék, beletöltöm a brokkoli pépet a cannellonikba, és kivajazott (vagy kevés olívaolajjal kikent) sütőtálba sorakoztatom őket. A tejszínt elkeverem pár evőkanállal a brokkoli főzővizéből, ráöntöm a betöltött cannellonikra, megszórom az egészet a dióval és a parmezánnal. 180 C-fokra előmelegített sütőben sütöm kb. fél órát, míg a teteje aranybarna nem lesz.




2015. február 11.

Citromzselé


Bio citromot egyre több helyen kapni, ám ha van rá lehetőség, érdemes ezt a zselét igazi dél-olasz citromból készíteni. Én itt vettem, március elejéig hetente érkezik friss szállítmány, érdemes előre megrendelni azt a mennyiséget, amire pályázunk. Nem olcsó, de az íze... J

Hozzávalók:
2 kg kezeletlen héjú citrom
2 dl víz
30 dkg cukor
1 csomag lekvár zselésítő (3:1)

A citromokat alaposan megmosom, majd az új konyhai játékszeremmel hasábokra daraboltatom, héjastól (ugyanezzel daraboltam a narancslekvárnak valót). Rozsdamentes edényben felteszem főni  a héjastól feldarabolt citromot 2 dl vízzel, meg 30 dkg cukorral. Puhára főzöm, botmixerrel pürésítem, majd szitán átpasszírozom. A „sűrűjét” félreteszem, lesz belőle házi citromfagyi, a levét visszateszem a kályhára és hozzáadom a lekvár zselésítőt. 5 percig forralom, majd sterilizált* befőttes üvegekbe öntöm, kupakot teszek mindegyikre és fejtetőre fordítom 5 percre. Száraz dunsztban (pld. egy kosárban, plédek között) hagyom kihűlni, majd másnap mehetnek a kamrapolcra.

* a lekváros üvegeket: nagyon alaposan elmosogatom, még alaposabban leöblítem és tepsire sorakoztatom, az ugyanúgy elmosott kupakokkal együtt. Betolom a 120-130 C-fokra előmelegített sütőbe és ott is hagyom legalább 20 percre. Mosogatógépben, 90 fokos programon is tökéletes a csírátlanítás.


2015. február 6.

Dióolajos karfiol saláta csírával


A dióolaj az egyik legértékesebb hidegen sajtolt olaj. Telítetlen zsírsavakban gazdag, jótékony hatással van a szívre és a vérkeringésre, linolsav- tartalma erősíti az immunrendszert. A benne lévő B-vitamin és lecitin tartalmának köszönhetően segít az összpontosításban, serkenti az agyat, rendszeres használata csökkenti a magas koleszterinszintet, vérrögképződést és a trombózisveszélyt, E-vitamin tartalmának köszönhetően a bőrre is jótékony hatása van. Nem mellesleg nagyon finom!
A dió íze jól passzol a karfiolhoz, érdemes pld. karfiolsalátát dióolajjal készíteni.

Hozzávalók 2-3 főre:
1 fej karfiol
4 evőkanál hidegen sajtolt dióolaj
1 marék dióbél
2 gerezd fokhagyma
1/4 teáskanál só 
fél citrom frissen facsart leve
csipet frissen őrölt bors
friss csíra a tálaláshoz

Késes robotgépben összedolgozom a diót, dióolajat, fokhagymát, citromlét. Fűszerezem, majd félreteszem. A karfiolt rózsáira szedem, forrásban lévő sós vízben roppanósra főzöm, majd leszűröm. Tányérra teszem, meglocsolom a dressinggel és friss csírával díszítve tálalom.

Ötlet innen.

Könyvajánló: Örömfőzés


Janits-Szabó Virág igazi nő, feleség és édesanya, tele szenvedélyes alkotási vággyal, szereti mélyen megélni az életet és valódi életöröm árad egész lényéből. Nevéhez fűződik az örömfőzés módszere, erről rendhagyó szakácskönyvet is írt, mely nemrég jelent meg a Book Kiadó gondozásában, Örömfőzés, Buddhák a konyhámban címmel. A személyes hangvételű könyv minden oldalán a “főzni jó, enni jó, élni jó” elv érvényesül és az egész könyvet átjárja a boldog kiegyensúlyozottság, komplett útmutatót kapunk, hogy a Buddhák a mi konyhánkba is beköltözhessenek.
Különleges szakácskönyv ez, jó ételekkel, gyógyfüvekkel, színekkel, ízekkel, energiákkal, meglepő ötletekkel (jutott már eszedbe hársfa virágot sütni?) és egyszerű meditációs gyakorlatokkal. A legfontosabb emberi érzések és vágyak szerint oszlik fejezetekre: Öröm, Nyugalom, Nőiesség, Férfiasság, Csábítás, Életerő, Gyógyulás, Megtisztulás. A tematikus fejezetek receptjei, gyógyfű-kalauzai és lelki gyakorlatai tanulságos történetekkel rávezetnek, hogyan élhetjük meg és adhatjuk át ezeket az érzéseket a főzés, az ételkészítés révén. Minden receptnél szerepel az adott étel testi és lelki hatása. 

Az egész könyv hangulatából Virág videó-könyvajánlójából kaphatsz ízelítőt.
  
Janits-Szabó Virág - Örömfőzés - Buddhák a konyhámban

BOOOK Kiadó
2014
247 oldal
4490.-Ft