2012. március 21.

Fűszeres áfonyalekvár


A kényszer áfonyalekvár főzés harmadik felvonása. 
Első felvonás itt, a második felvonás itt.

Hozzávalók:
500 g fekete áfonya
15 dkg demerara nádcukor
1 rúd vanília
fél dl Calvados
1 csapott mokkáskanál őrölt fahéj
késhegynyi őrölt szegfűszeg és gyömbér
fél kezeletlen (bio)citrom leve és reszelt héja

Az áfonyát rozsdamentes, gondosan elmosogatott fazékba teszem, összekeverem a nádcukorral, citromhéjjal és citrom levével, fűszerezem fahéjjal, szegfűszeggel és gyömbérrel, majd forrástól számítva 8 percig főzöm. Hozzáöntöm és elkeverem benne a Calvados-t. Kiveszem a sütőből a forró, sterillizált* üvegeket és belemerem a kész lekvárt. Kupak mindegyikre, fejtetőre velük 5-10 percre, majd vissza a már kikapcsolt sütőbe, ott hűlnek ki szép lassan, másnapig, majd mennek a kamrapolcra.

*A befőttekhez, lekvárokhoz úgy sterilizálom az üvegeket, hogy kupakjukkal együtt alaposan elmosogatom, még alaposabban elöblítem, lecsurgatom, majd szájukkal felfelé tiszta tepsire sorakoztatom, a kupakokat is melléjük teszem. Betolom a tepsit 120-130 fokos sütőbe legalább 20 percre, vagy annyi időre, ameddig megfő a lekvár.
Akinek van mosogatógépe, sterilizálhatja az üvegeket egy 90 fokos mosogatással, a lényeg, hogy a lekvárt a még forró üvegekbe szedjük, azonnal zárjuk le és fordítsuk fejtetőre pár percre (így vákuum képződik).