2011. november 12.

Liba májkrém, nem csak Márton napra



Sűrű napjaim vannak, annyi minden történik mostanában, hogy sokszor kevés a huszonnégy órás nap, néha még aludni is kell, írásra nem nagyon marad idő. E bejegyzésnek is inkább tegnap lett volna aktualitása, egy Márton napi lúdlakoma keretében. Sebaj, jövőre is lesz Márton nap, és év közben is el lehet készíteni az alábbi receptet, kacsamájból is.

Hozzávalók:
egy kb. 60 dkg-os hízott libamáj
1 liter tej
1,5-2 kg libaháj
10 gerezd fokhagyma, hámozatlanul (én többet szoktam bele tenni. Sokkal többet)
1 nagy fej vöröshagyma, meghámozva, félbevágva
nagyszemű tengeri (Maldon) só
2 evőkanál morzsolt majoránna
1 dl 3 puttonyos tokaji aszú
ízlés szerint maréknyi aszalt áfonya, vagy aranymazsola

A májat egy éjszakára tejbe áztatom, lefedve, hűtőben várja a reggelt. Másnap előveszem, leöntöm róla a tejet, konyhai papírtörlővel megszárítgatom, fél órát kint hagyom a konyhapulton, hogy szobahőmérsékletűre melegedjen. A hájat kisebb darabokra vágom, epilálom (eddig mindig kellett), edénybe teszem, 1-2 evőkanál vizet teszek alá és közepes lángon, az elején néha megkevergetve, teljesen felolvasztom, amíg a hájból csak egész apró, ropogós töpörtyűk maradnak. Ezeket szűrőkanállal kihalászom, még melegen megsózom, majd salotta hagymával és friss kenyérrel megesszük.


Az immár szobahőmérsékletű májat széles lapát segítségével, óvatosan a zsírba süllyesztem, domború felével felfelé. Köré szórom a pucolatlan fokhagymagerezdeket és a két fél hagymát. Lefedve, közepes lángon pontosan 7 percig sütöm, majd egy óvatos, de határozott mozdulattal megfordítom a májat. Erősebbre veszem alatta a lángot és fedő nélkül, ismét 7 percig sütöm, majd ha letelt a második 7 perc kiemelem a májat és darabokra vágom. Beleteszem egy blenderbe (vagy ha nincs blender, egy olyan edénybe, amiben kényelmesen meg tudom dolgozni botmixerrel), rászűrök annyi zsírt, hogy épp ellepje, mellédobálom a krémesre és édesre sült hagymadarabokat, sózom, borsozom, hozzáadom a majoránnát és a tokajit. A sült fokhagyma darabokat kinyomkodom a héjukból és a májhoz szórom, legalább is azt a párat, ami nem egyenesen a számban landol. Krémesre turmixszolom, ha túl sűrű lenne, adok még hozzá egy kevés meleg zsírt. Ha már krémes, tetszés szerint lehet bele keverni (fehér borban áztatott) arany mazsolát, vagy aszalt áfonyát, vagy vörösborban forralt aszalt szilvát (aprítva), ezek egy kis textúra váltást, meg plusz ízt visznek a végeredménybe, de magában is nagyon finom.
Tálaló tálkákba, vagy csatos üvegbe kanalazom, hagyom teljesen kihűlni, majd hűtőben megdermesztem. Egy nappal korábban érdemes elkészíteni, hogy legyen ideje megdermedni, hűtőben 4-5 napig eltartható.

Fenti mennyiségből 6-10 főre való adag lesz.

Turmixolás előtti állapotig Chili&Vanília családi receptje alapján készül.