2010. december 8.

Karácsony, tervek


Idén gondoltunk egy nagyot és életünkben először nem itthon ünnepeljük a Karácsonyt és nem töltött káposzta lesz a vacsora. Én egy Erdélyi kiruccanásért lobbiztam, de a családi kupaktanács leszavazott és végül Bécsben karácsonyozunk. Napok óta menütervet készítek, mert Szenteste, meg 25.-én idegen konyhában kell alkotnom, mely állítólag jól felszerelt (pld. tudom, hogy van mosogatógép, de nem tudom, hogy lesz-e tepsi a sütőben...). A bevásárlással nem lesz gond, irány a Naschmarkt, már azt is tudom nagyjából, mit fogok keresni, persze a helyi állapotok függvényében biztosan lesz változás, de az alábbiakat tervezem:

Dec.23-án utazunk, vacsorára sült debreczinert, bécsi császárzsömlét és 1-2 csésze glühweint szeretnék, a Rathausnál lévő Christkindlmarktban, mint tavaly.

Dec.24-én reggel a lányokat hagyjuk pihenni (majd viszünk nekik reggelit), mi jó korán kimegyünk a piacra, a bevásárlás záróakkordjaként, a Naschmarkt végében lévő valamelyik hal-herkentyűs étterembe pezsgős reggelizünk (erre régóta vágyom).
Napközben tervezek még zárás előtt eljutni a Meinl-ba, délután beszabadulok a konyhába és ünnepi estebédet főzök: előételnek kecskesajttal töltött füge, levegőn szárított sonkába tekert, töltött datolya, burrata, olajbogyó, friss kenyér, narancsos kacsamáj pástétom és valamilyen zöldsaláta, vinaigrette-el. Főételnek lepényhal rozé pezsgőmártással és sáfrányos, pezsgős rizottó, utána csokiszuflé fagylalttal, gránátalmával.

Dec.25: reggelire blini, crème fraiche, füstölt lazac, rozé pezsgő:-)
Ebédre lassan sült kacsa, lila krumpli fleur de sel-el, gránátalma-mázas sült zöldségek (fekete gyökér, paszternák, csicsóka, sárga-, és fehérrépa, salotta) meg valamilyen egyszerű desszert.
A vacsora még alakulóban (legfeljebb maradékpusztítás)

Dec. 26-án: reggelire bécsi virsli (Trünkel vagy Gissinger Sacherwürstel, és Radatz Frankfurter), hozzá torma, édes mustár, császárzsömle. Az édes szekcióban croissant (az ottani Sparban kapható, tekercsben, csak feltekerni és sütni kell), vaj, lekvár, habos kakaó és bécsi melange.
Napközben városnézés, délben Snitzel a Figlmüllerben, vagy Huth-ban
Délután: sacher torta, melange és mini gasztroblogger találkozó Bécsben élő kedves druszámmal

Dec. 27-én hajnalban ki szeretnék menni a nagybanira és beszerezni némi fledermaus-t, hogy itthon is készíthessek egy igazán jó rántott húst, 2 serpenyőben, mangalica zsírban sütve, ahogy Bíró Lajostól tanultam.
Gasztrosznob vagyok. Tudom.

Kép innen.