2010. december 6.

Gránátalma mázas szűzpecsenye


A hétvége ÉP születésnapjának ünneplésével telt. Vendégek is voltak, pompás estebédet készítettem magunknak. Az egyik főfogás az alábbi szűzpecsenye volt:

Hozzávalók
1 kg sertés szűzpecsenye
1 dl friss gránátalma lé
1 dl narancslé
1 teáskanálnyi dijoni magos mustár
1 teáskanálnyi angol (csípős) mustár
2 teáskanálnyi méz
2 gerezd fokhagyma (reszelve)
2 teáskanálnyi frissen reszelt citromhéj
1 jókora csipet cayenne bors
2 dkg vaj


Egy tálban összekeverem a gránátalma és narancs levét a mustárokkal, mézzel, fokhagymával, citromhéjjal és cayenne borssal. Ráöntöm a sertés szűzpecsenyére és a hűtőszekrényben érlelem legalább egy órán át, de legfeljebb 3 órát.
Előmelegítem a sütőt 175 Celsius fokra. Egy sütőben is használható, lehetőleg vas serpenyőben, kevés vajon, pár perc alatt kérget sütök a páctól lecsöpögtetett szűzpecsenye minden oldalára, majd lefedem és betolom a forró sütőbe 20 - 30 percre, illetve addig, míg a legvastagabb részén a maghőmérséklete el nem éri a 68° C fokot (célszerű húshőmérő használata, mert ránézésre nehéz megállapítani a maghőmérsékletet. Pár száz forintos beruházás, de igen hasznos jószág, hacsak nem szeretjük a kiszáradt, cipőtalpszerű egyben sülteket) . Akkor kiveszem és lefedve hagyom pihenni 8-10 percig, mielőtt felszeletelve, a beforralt pácléből készült mártással tálalom.

A mártáshoz a páclét egy kis serpenyőbe öntöm, felforralom és lassú tűzön, néha megkeverve a felére besűrítem, majd 2 dkg vajjal (ami azonnal beleolvad a forró mártásba) még selymesebbé teszem.