Megint sült paprika és sajt. Nyáron visszatérő motívum a tányérunkon. Az a fajta tapas ez, aminek az elkészítési ideje fordítottan arányos azzal az időintervallummal, ami alatt eltűnik a tányérról, de egyenesen arányos az ízélménnyel.
Azzal indul, hogy készítek pácolt mini mozzarellát (jó esetben a hűtőben állandóan van ilyen, ha fogy, már pácolom is a következő adagot) és úgy három nap múltán már lehet sütni hozzá a paprikát is. Veszek a piacon színes (piros és sárga) kaliforniai paprikát, de finom kápiából, még finomabb blondie paprikából.
Megmosom és ideális esetben kerti grillezés alkalmával, annak végeztével dobom a rácsra a paprikákat, a nyílt tűztől, illetve parázson sütéstől valami fenséges plusz ízt kap. Na de nem mindig van grillezés, így készülhet sütőben, grill fokozaton, vagy egy fém platnin, gázlángon is meg lehet sütni a paprikát. Régi fajta villanytűzhelynél lehet egyenesen a melegedő fémlapra rakni, kerámialapos tűzhelyen meg feltétlenül használjunk VASTAG alufóliát, azon süssük, mert a sima, egyre vékonyabb normál alufólia ráég és szinte lehetetlen letakarítani (sajnos tapasztalatból mondom…).
Ha már feketére, hólyagosra megsült, egy edénybe teszem és lefedem, pár perc alatt a saját maga melegében dunsztolódik, a húsa összeesik, a héja meg könnyen lehúzható. Közben levet ereszt, ez semmiképpen nem dobom ki, mert isteni íze van, felhasználom az öntethez.
A paprikát megpucolom, ujjnyi széles csíkokra vágom, mindegyikbe tekerek egy pácolt mozzarella golyót és fogpiszkálóval rögzítem. A sült paprika levét összekeverem egy kis olívaolajas páclével, amiben a mozzarellák csücsültek, meglocsolom vele a tálra rendezett paprika-katonákat és már ehetjük is!
