2010. augusztus 5.

Majonézes cukkini krém


A kertben termett gyönyörű napsárga cukkiniből készült.

Hozzávalók:
1 nagy vagy két kisebb cukkini
1 tojás sárgájából készített friss majonéz (ehhez fél dl olaj, 1 kiskanál mustár, só, citromlé)
só és frissen őrölt bors
1 kis fej hagyma, nagyon apróra vágva

A cukkinit meghámozom, magházas részét (ha már kialakult) kiskanállal, vagy karalábévájóval kikaparom, lereszelem, megsózom és serpenyőben – saját levében – megpárolom, majd szűrőben jól lecsöpögtetem (a levét belekeverem egy levesbe, vagy félreteszem alaplének. Kár lenne kidobni, benne van a cukkini minden íze-zamata). Kikeverem a majonézt, felaprítom a hagymát, összekeverem a párolt, lecsöpögtetett cukkinival, majd sóval, borssal ízesítem. 1-2 óra hűtőben eltöltött idő segít, hogy összeérjenek az ízek. Friss kenyérre, vagy pirítósra kenve tálalom.
Sikere volt, legalább akkora, mint a karfiolkrémnek, amit Édesanyám készített gyakran gyerekkoromban.