2010. május 4.

Reteklevél krémleves


Régen, a hónapos retek leveleit haza sem vittem a piacról, mert nem használtam. Hiba volt, ezentúl nem teszem, mert isteni krémlevest lehet főzni belőlük. Már ha megbízható helyről veszi az ember...

Hozzávalók:
2 csomó retek levelei
2 szem krumpli
2 fej hagyma
1-2 dl tejszín (opcionális, én most kihagytam)
1 liter szárnyas alaplé
2 dkg vaj
só, frissen őrölt bors
kevés frissen reszelt szerecsendió (opcionális)

A retek leveleket átválogatom, a sérülteket, sárgákat kidobom, a többit jól megmosom, lecsepegtetem. A hagymát és burgonyát meghámozom, megmosom, a krumplit nagyobb kockákra, a hagymát apróra vágom. Felolvasztom a vajat egy fazékba és a hagymát aranybarnára dinsztelem rajta, hozzáadom a burgonyát, a retekleveleket, sózom, borsozom, felöntöm az alaplével és addig főzöm, míg a burgonya megpuhul.

A sűrűjét mixerbe öntöm, hozzáadom a tejszínt (ez akár el is maradhat, de selymesebb lesz tőle a leves), reszelek bele kevés szerecsendiót, simára pürésítem és a maradék főzőlével igazítok a sűrűségén. Melegen tálalom, levesbetétnek pár szelet friss retekkel.
Egy tojássárgáját és egy fél citrom levét belekeverve új ízeket lehet kihozni belőle.