2010. február 4.

Fokhagyma krémleves


A napokban eldöntöttük, hogy nyár derekán egészen Sevilla-ig autózunk, így Nagylánynak nem kell hazafele vonatozni, meg repülni, nekünk meglesz a nyaralásunk, útközben majd eltöltünk egy pár napot városnézéssel és gasztro-kultikus helyek látogatásával Barcelonában, Nizzában, Monte Carloban, Provenceban, meg Velencében. Jól hangzik, de lakásfelújítás után anyagilag rá kell gyúrni, így több „templom egere” fogás lesz majd az asztalunkon – és itt a blogon is. Legyen az első egy finom fokhagyma krémleves.

Hozzávalók:
2 evőkanál vaj
10 gerezd fokhagyma, finomra reszelve
1 evőkanál liszt
1,5 liter húsleves
1 dl száraz fehérbor
4 tojás
2 evőkanál aprított petrezselyem
só és bors ízlés szerint
6 szelet rusztikus kenyér
reszelt sajt

Egy fazékban megolvasztom vajat alacsony lángon. Hozzáadom a reszelt fokhagymát és a lisztet, és gyakran kevergetve, 1 percig pirítom. Felöntöm a borral, majd a húslevessel, hagyom felforrni, majd takarékon főzöm úgy negyedórát. Felverem a tojásokat, fürgén kevergetve, beleöntöm a levesbe, gyorsan elkeverem, így apró szálakat képeznek és sűrítik a levest. Beleszórom a petrezselymet, ízesítem sóval és borssal. Ha lusta vagyok, tálaláskor reszelek a levesbe némi sajtot. Ha nem vagyok lusta, rusztikus házikenyér szeletekre bőkezűen szórok reszelt sajtot és grill alatt ráolvasztom, majd minden tányérba, a forró levesre teszek egy-egy szelet sajtos kenyeret. Finom, hólapátolás utánra is alkalmas lélekmelegítő (a fokhagymaíz egyáltalán nem tolakodó).

Ha tetszik a recept, csatlakozz Gabojsza konyhája Facebook közösségéhez.