Ezt a kérdést tették fel Szindbádék ma.
Nem sokára itt van az október 23.-i hosszú hétvége, amit a gyerekek őszi szünete követ és én már vágom a centit és minden este imádkozok, hogy szép idő legyen 3 hét múlva…
“Legyen csend, jó ágy, jó kaja és lehetőleg valamiféle víz”. Hát, ahová mi megyünk, ott mindez megvan! Az ottani jó levegőt harapni lehet és 3 hét múlva már ezer színben pompázik a domboldalon az erdő, a látvány lenyűgöző, a csend megnyugtató. Imádom, ahogy este a kandallóban pattog a tűz, olyan hangokkal, hogy az már muzsika, közben legjobb barátaimmal beszélgetek, elnyúlva a kandalló előtt. Hajnalban, ha pirkad, kilopózok a teraszra és végignézek a völgyön, amit még pára borít.
Hideg van. Megvárom míg fázni kezdek, aztán gyorsan visszabújok édesen szuszogó ÉP mellé és hálát adok, hogy ott lehetek.
Állandó háttérzene a völgyben a patakzúgás, de olyan, hogy nem győzünk betelni vele, ha ott vagyunk!
„Legyen jó ágy”: ott csak jó, szerelmeskedésre csábító ágyak vannak, de ha csergét terítenénk egy kazal szénára és azon hajtanánk le fejünket, akkor is jó lenne…
„Jó kaja”: ott csak az van! Pár órás séta után olyan fenyők között, aminek ha megnézed a csúcsát, leesik a kalapod, minden kaja jól esik! Még mindig érzem a számban annak az őzláb gombának az ízét, amit az esztenáról hazafele találtunk és grillezve fogyasztottunk…
„lehetőleg valami víz”: ott a patak, aminek a partján hatalmas kövek vannak – oda szoktam kiülni – és a víz sebes folyását bámulva veszem számba az elmúlt időszakot és szövöm a terveket a jövőre nézve, közben minden bánatom elszáll és jókedvvel, energiával feltöltődve jövök haza, abban reménykedve, hogy mihamarabb visszatérek. Vár a világ(om) közepe!
