2009. augusztus 4.

Wokban, gyorsan


A nyár nálunk vendégsereggel tarkított. Rokonok, barátok jönnek, alszanak egyet-kettőt, majd tovább utaznak, hazafelé újra beugranak. Tegnap is épp két társaság volt nálunk vacsoraidőben, a második úgy esett be, hogy „Meglepetéééés! Megjöttünk!”, na ilyenkor meg is lepődünk rendesen, de nem esünk kétségbe!
A nagy hőségre való tekintettel kint főztem wokban, így a benti hűtött levegőt nem melegítettem, a wokban, „ázsiai stílusban” meg tényleg percek alatt kész, akár tizenöt személyre is, abból, ami éppen van itthon.

Hozzávalók:
60 dkg pulyka mellfilé
3 fej hagyma
2 cukkini
1 padlizsán
1 piros kaliforniai paprika
250 g barna csiperke
300 g üvegtészta (vermicelli)
só, frissen őrölt bors
fél fej fokhagyma
ujjnyi friss gyömbér, részelve
fél dl chilis fűszerolaj wokhoz
fél dl száraz fehérbor
fél dl szójaszósz (kikkoman)
3 ek rizsecet
2 ek barna nádcukor

Azzal kezdem, hogy mosás-tisztítás (hámozás) után mindent nem túl nagy csíkokra vágok, közben lehet beszélgetni a vendégekkel, esetleg még be is segítenek az aprításban:-) Az üvegtésztának forralok vizet egy edénybe, ha forr, lekapcsolom alatta a hőforrást, beleteszem a tésztát és hagyom, hogy pár perc alatt megpuhuljon, mert ezt a fajtát nem kell főzni. A fokhagymát és gyömbért lereszelem, kivonulok a kertbe minden hozzávalóval és ott felforrósítom füstölésig az öntöttvas wokot. Beleöntöm a fűszerolajat, beledobom a gyömbért és fokhagymát, keverek rajta kettőt és hozzáadom a hús csíkokat. Kevergetve megpirítom, majd fedő alatt puhára párolom. Leveszem a fedőt, kicsit sózom, bőkezűen borsozom és hagyom szárazra pirulni a húst, majd hozzáadom a hagymát, pár perc múlva a gombát. Ha kieresztette a levét, jön hozzá a kaliforniai paprika, pár perc múlva a padlizsán, végül a cukkini. Közben ízesítem a borral, szójaszósszal, rizsecettel és cukorral, ezekkel addig játszom, míg elégedett vagyok az étel ízével. A lényeg, hogy legyen belőlük elegendő szaft, amibe a tésztát keverhetem. Ha jónak ítélem, hozzáadom a megpuhult üvegtésztát, jól összekeverem és leveszem a tűzről, majd hagyom legalább 5 percig, hogy a tészta is átvegye az ízeket. Könnyű, nyári vacsora, sok személyre. A maradékra szívesen rájár a nép lefekvésig…