2009. március 2.

A Váci Desszert Szalon


Minap zarándokúton jártam. Na jó, csak képletesen, mert nem kocsival szokás zarándokolni. Eljutottam végre a „szentélybe”, ahová olyan rég készülök. 360 km-t autózni pár sütemény miatt akkor is megérte volna, ha csak ezért utazom! Vácon jártam Mihályi László Desszert Szalonjában és legalább akkora izgalommal léptem át a küszöböt, mint Pierre Marcolini csokiboltjáét Brüsszelben.

Modern, visszafogott a berendezés, kellemes pisztáciazöld az uralkodó szín, szívesen elücsörögnék egy-két sütemény mellett, mert jó ott lenni. És a desszertek…mindegyik önmagában is műalkotás. Izgalmas formák és színek, rafinált ízek, finoman újrahangolt klasszikusok (mint az egyszemélyes, kerek dobostorta, vagy a csík-somlói), már megjelenésükben is különleges élményt nyújtanak, arra csábítva a betérőt, hogy mind-mind megkóstolja…

Mihályi László a cukrászmesterség alapjait a váci szakiskolában sajátította el. Dolgozott neves szállodákban, majd Európa több országában tökéletesítette tudását. A kilencvenes évek közepétől hajókon dolgozott pastry séfként, 2004 végén tért haza, az általa megálmodott édességeket két nagynevű Budapesti szállodában élvezhették a vendégek, 2008 nyarán megnyitotta Vác belvárosában a saját kis üzletét, a Desszert Szalont. 2008 tavaszán második helyezést ért el a párizsi Open de Desserts de France selejtezőn – 2009. januárjában első magyarként vett részt a tekintélyes lyoni cukrász világbajnokságon.

fotó: Nagy Balázs
Mihályi László szerint a tálalás a legfontosabb dolog, mert a vendég először a szemével eszik.
„Az igazán jó édesség elgondolkoztató, amikor felszolgálják, mindenkinek azon kell törnie a fejét, vajon hogyan készülhetett." Azt olvastam, hogy az új édességek megalkotásának első lépéseként a mester kigondol egy színt és egy formát, majd elképzel hozzá egy ízt. Lerajzolja a desszertet, átgondolja milyen alapanyagból lehetne megvalósítani, aztán elkészíti, az első változatot a kollégái, majd a szűkebb vendégkör teszteli. Szívesen lennék kóstolóember nála! Nem idegenkednék a szokatlan fűszerezéstől és a merész újdonságoktól sem:-)

Bár először jártam a Desszert Szalonban, pontosan tudtam, mit szeretnének magammal vinni, mert nem lehettem annyira önző, hogy én ott kóstolok, aztán itthon elmesélem, így 4 dobozzal felpakolva távoztam. Remélem hamarosan rákerül a süteményes dobozokra és a papírszatyorra a műhely logoja, én ugyanolyan büszkén cipelném végig az utcán, mint egy Wittamer pakkot:-)

Amit kóstoltunk: az emblematikus egyszemélyes, kerek Dobostorta, a bűnös élvezetet nyújtó tonkababos csokoládétárt (amire Picilány azt mondta, hogy a legfinomabb csokis sütemény, amit valaha evett és mostmár ő is cukrász szeretne lenni),

fotó: Nagy Balázs

francia krémes, Málta, Rosemary. Mindegyik orgazmus az ízlelőbimbóknak! Mennyire érzik, hogy valódi vajból, cukorból, csokoládéból, gyümölcsből készültek, adalékanyag és műizék nélkül!
Alig várom, hogy rendesen kitavaszodjon és megkóstolhassam a fagylaltját is, egy napsütéses hétvégén, családostól, Vác belvárosában, egy napernyő alatt ücsörögve a Desszert Szalon előtt.

Desszert Szalon
2600 Vác, Köztársaság út 21.