2008. augusztus 29.

Hippolyt


Egy pofonegyszerű, de annál finomabb sütemény. Tündér keresztanyám szokta nekünk sütni ha meglátogat minket, mert Nagylánynak ez a kedvence…mióta megkóstoltam, velem is osztoznia kell rajta:-)) A receptet a rádióban hallotta, talán a Hipollyt darab súgója, vagy öltöztetőnője szokta sütni a társulatnak.


Hozzávalók:

3 tojás

20 dkg cukor

10 dkg liszt

1 sütőpor

10 dkg darált dió

3 ek kakaópor

1 tejföl

továbbá rum, baracklekvár és még némi darált dió


A tojást habosra kell keverni a cukorral, de nem ájulásig:-)

Ha már habos, hozzáadjuk sorban a sütőporral elkevert lisztet, a diót, kakaót és tejfölt. A kissé híg masszát egy kisméretű kivajazott-kilisztezett tepsibe önteni és 160-180 fokos sütőben, kb 25 perc alatt megsütni. Még melegen vízszintesen kettészelni és mindkét szeletet bőkezűen megkenni rumos baracklekvárral. Az egyik felére darált diót szórni, egymásra fordítani a lekváros részeket és máris szeletelhető, fogyasztható. Eszméletlenül finom…


2008. augusztus 28.

Szeder - joghurt fagylalt



Kedvenc fagyim a joghurtos erdei gyümölcs, általában ezt kérem, ha valahol fagyizunk (és éppen van). Idén sok szedret főztem be és fagyasztottam, most a hűtőmben tanyázó fél kilónyi friss szederből fagylaltot készítettem, Ízbolygó receptje alapján, egy kicsit leegyszerűsítve.
Hozzávalók:
fél kiló szeder
1 kg 10% zsírtartalmú török joghurt
1,5 ek lime lé
3 ek fügés balzsamecet
3 ek porcukor
Nem főztem össze a gyümölcsöt a cukorral és nem paszíroztam, mert szeretem, ha a gyümölcsdarabokra „rábukkanok” fagyievés közben. Egyszerűen, tessék-lássek módjára összekevertem a hozzávalókat, fagyigépbe öntöttem és a gép elvégezte a „piszkos munkát”. Ízbolygónak igaza van, tényleg durván finom.

2008. augusztus 27.

Narancstorta


Édesanyám specialitása. Kicsit macerásnak tűnhet (pedig nem is!), előző nap kell elkészíteni, hogy másnap tálalható legyen.


Hozzávalók

A piskótához:

7 tojás

7 ek cukor

7 ek liszt

4 narancs reszelt héja

1 kk (házi)vanília kivonat


A krémhez:

4 tojássárgája

4 ek kukoricakeményítő

1 kk vanília kivonat (vagy 1 vaníliarúd kikapart magjai)

3 ek cukor

4 dl tej

600 ml tejszín

2 ek zselatin por

1 dl víz

továbbá 4 nagyméretű narancs és jókora darab folpack


A tojások fehérjét egy csipet sóval és a fokozatosan hozzáadott 7 ek cukorral kemény habbá verem, majd egyenként hozzákeverem a tojások sárgájákat. Apránként belekeverek 7 ek lisztet és kivajazott, kilisztezett tortaformába öntöm a piskótamasszát, elegyengetem és 180 fokos, előmelegített sütőben megsütöm (kb 60 perc). Ha kihűlt, vízszintesen kettészelem.


Amíg sül a torta, megfőzöm a vanília krémet: 4 tojássárgáját csomómentesre keverek a kukoricakeményítővel, vanília kivonattal, cukorral és pár evőkanálnyi tejjel. Ha már csomómentes, hozzáadom a maradék tejet és egy habverővel folyamatosan keverve sűrűre főzöm, majd hagyom kihűlni. A hideg krémhez hozzákeverem az 1 dl vízben feloldott zselatint és a felvert tejszínt.


Egy akkora edényt, aminek átmérője kb másfél-két centivel nagyobb a tortaformámnál, kibélelek műanyag fóliával és az alját-oldalát kirakom hámozott narancsszeletekkel, majd bekenem a tejszínes krémmel, Belehelyezem a piskóta felét, újra krém következik és egy sor narancs szelet (ezen narancsok héját reszeltem a piskótába). Újra krém, a piskóta másik fele, egy kis lapogatás, fólia széleit ráhajtom a tortára és hűtőbe rakom másnapig, hadd dermedjen:-)


Másnap tortatányérra borítom, eltávolítom a fóliát, felhasználásig hűtőszekrénybe tartom. Könnyű, gyümölcsös és mutatós. És nagyon finom.




2008. augusztus 25.

Hummusz, avagy csicseriborsókrém



Nagyon szeretjük ezt a közel-keleti kencét, melyet hagyományosan pita-kenyérrel mártogatnak ki, mellé meg csípős savanyú paprikát kínálnak. Magam szoktam hozzá főzni a csicseriborsót, de van, hogy konzervből készül.

Hozzávalók:
25 dkg csicseriborsó, vagy egy konzerv (40 dkg)
3 evőkanál szezámkrém (Tahini)
3 gerezd fokhagyma, reszelve vagy zúzva
tengeri só ízlés szerint
2 evőkanál olivaolaj
2 evőkanál citromlé
frissen őrölt bors

A csicseriborsót előző este vízbe áztatom, másnap addig főzöm egy csipet szódabikarbónával, míg puha nem lesz. Sokkal egyszerűbb, ha konzerv csicseriborsót használok, mert az eleve főtt. Leszűröm, főzővizét (konzerv levét) félreteszem. A cscseriborsót a többi hozzávalóval, botmixerrel finom krémmé dolgozom össze. Ha szükséges, egy kis főző lével (vagy a konzerv levével) lazítok az állagán. Egy tálkába tálalom, közepébe mélyedést készítek, oda csurgatok keveset az isteni finom horvát oliva olajamból. Lepénykenyérrel (pita) és zöldségekkel mártogatjuk. (ÉP szerint kovászos uborkával a legjobb. Kész fúziós konyha.)

C&V receptje alapján.

2008. augusztus 24.

Gőzölt túródesszert – VKF! XVIII


Időhiányban szenvedek állandóan, ha jól belegondolok, a tésztában sült vaddisznóragu elkészítése óta nem volt időm örömfőzésre. Mostanában a „gyorsan, valami finomat”, lehetőleg 20 perc alatt fogások a nyerők, igaz, azokat is örömmel főzöm. Ebbe a kategóriába sorolható ez a pick-pack elkészíthető desszert is, mely egyszerűsége ellenére igazi kényeztetés az ízlelőbimbóknak és még az e havi VKF! kiírásnak is megfelel:-)


Hozzávalók 4 személyre:

½ kg tehéntúró

1 pohár tejfől

4 csapott ek búzadara

4 ek cukor

1 tojás

vaníliás cukor


A tejföl és vaníliás cukor kivételével mindent összekeverek és egy tűzálló tálba simítok. Tetején elegyengetem a tejfölt, megszórom a vaníliás cukorral és 20 percig gőzölöm egy edény felett, amiben mondjuk éppen a leves fő. Önmagában is finom, de az élvezeteket mindig lehet fokozni egy öntet Créme de Cassis -al, némi grillezett gyümölccsel, vagy csak pár kanálnyi házi lekvárral.



Ízbolygónak köszönöm a remek témát, Liza barátnőmnek a több mint 10 éve kapott receptet.

További sós és édes túrós receptjeim, mert a túrót nagyon szeretjük:

Juhtúrós, baconos, medvehagymás muffin

Fűszeres túrókrémmel töltött sonkatekercsek

Túrós puliszka

Cassata

Meggyes-túrós palacsinta


2008. augusztus 23.

A nyaralás emléke


Ma hajnali álmomban egy jókora adag friss garnéla szerepelt, így ébredés után előbányásztam a nyaralási képek közül álmaim tárgyát és lejegyzem, hogyan készült, hogy jövőre az is tudja elkészíteni, aki nem velünk nyaral, de idén evett belőle:-)

A történet úgy kezdődik mint az oroszlánsült receptje: végy egy oroszlánt…akarom mondani kelj hajnalban, baktass ki a halpiacra, találd meg a legjobb ár-érték arányú friss garnélát, alkudj meg rá és vigyél haza belőle fejenként 30-40 dkg-t.




Mosd át alaposan folyóvíz alatt és ne hallgass azokra, akik azt javasolják, hogy főzés előtt távolítsd el a garnélák fejét és lábait.(egész évben fej és lábak nélküli garnélában gyönyörködünk itthon, ezért gyerekünk gyanakodva megjegyzi, hogy szerinte a garnéla nem is így néz ki…)

Forrósíts fel a wokban, vagy egy megfelelő méretű edényben jókora adag helyi olivaolajat, futtass meg benne jó sok zúzott fokhagymát. Ha megérezted az illatát, dobd rá a garnélát és pár percig süsd rázogatva az edényt. Sózd, tekerj rá szines borsot, dobj hozzá pár friss, a szomszéd bokorról szedett babérlevelet és emlékeztesd magad, hogy ne felejtsél haza is vinni belőle. Az egészet öntsd fel jóféle (itthoni) száraz fehérborral, annyival, hogy ellepje. Apríts hozzá egy nagy csokor friss petrezselymet, időnként keverd meg, ha a garnéla elkészült, sűrítsd be az isteni szaftot 2-3 ek zsemlemorzsával.

Jó társaság, friss kenyér és a főzéshez használt fehérborból egy-két (három) pohárnyi dukál hozzá. Itthon meg lehet álmodozni a finom, friss dalmát garnélákról, amiknek fejük és lábuk is van …





2008. augusztus 22.

Új szerzemények



Kihasználtam az Alexandra könyváruház 50%-os akcióját és két új könyvvel lettem gazdagabb: a Fagylaltok könyvét már nézegettem, most igazán megérte az árát. A Vegetáriánus ételeket kicsiVú ajánlása alapján vettem. Mindkettőnek örülök :-)

2008. augusztus 21.

Miből mennyi?


1 csészényi? 1 kanálnyi? De mennyi?

Hány deka? Hány deci?

Ha csészés / bögrés recepttel találkozol, most megtudhatod, mennyi is egy csészényi vagy egy kanálnyi:

1 receptbeli csésze = 236,59 ml

ha a hozzávaló 1 csésze, akkor:

liszt = 14 dkg

cukor = 24 dkg

dió, mogyoró, mandula (darált v. aprított formában) = 12 dkg

kakaópor = 9 dkg

mazsola = 17,5 dkg

vaj, margarin vagy egyéb zsiradék = 22,7 dkg

zabpehely =11,5 dkg

méz = 35 dkg

zsemlemorzsa = 5 dkg

rizs nyersen = 20 dkg

szárított gyümölcs= 17,5 dkg

kókuszreszelék= 7,5 dkg

barnacukor = 17,5 dkg

olivaolaj = 32 dkg


Kanálváltások

1 evőkanál = 15 ml

1 teáskanál = 5 ml

1/2 teáskanál = 2,5 ml

1/4 teáskanál = 1,25 ml


Forrás: Kulináris Világ. A kép a tutireceptek. oldalról származik. Köszönet mindkettőért!

2008. augusztus 19.

Cukkini rakottas


Íme, egy finom rakott cukkinis, spárgás, paradicsomos, mozzarellás étel, ami magában lehet hús nélküli főétel, hús mellé köret, de hússal egybesütve egytálétel, mint most nálam.

Hozzávalók:
fél kiló, szezonban friss zöld spárga, nálam most mélyhűtött
3 kisebb cukkini, szeletekre vágva
200 g mozzarella, szeletelve
10-12 db koktélparadicsom, felezve
1 csirkemell filé, szeletekre vágva
1 ek vaj
2 tojás
1 dl tejszín
só, bors

A csirkemellet sóztam, borsoztam és a vajon elősütöttem, majd átköltöztettem egy kivajazott sütőtálba, szaftjával együtt. Rárétegeztem a spárgát, cukkinit, megpöttyöztem a koktélparadicsommal. Ráöntöttem a tojás-tejszín keveréket majd betakartam a mozzarella szeletekkel. Annyi időt töltött a 180 fokos sütőben, míg szépen megpirult a teteje.

Egy bögre finom levest?!?


Idézek a cég honlapjáról: ”Próbálja ki a …. instant leves termékcsalád formabontóan új csomagolású újdonságait, a …. Forró Bögre instant leveseket!...Finomak, krémesen lágyak, és ropogós zsemlekockákkal vagy cérnametélttel dúsítottak.”

A „formabontóan új csomagolás” azt jelenti, hogy bögre alakú a zacsi. Ezt meg is fizeti rendesen a vásárló közönség, mert bizony több, mint 200.-Ft egy bögrényi adag (tasak) ára. A tartalom nyílván ugyanaz mint a régi zacsiban, amivel kiérdemelné a Gasztro Darvin Díjat is. Ha belegondolok, hogy ilyenkor nyáron (de még télen is), fejenként 200 forintból milyen levest rittyentek…:-)))

Szívesen örökbe fogadnám…

Vajaspánkóék bejegyzéséről jutott eszembe, hogy van egy olajfa, amit szívesen örökbe fogadnék:

Dalmáciában, a XV. századi településen, Kaštel Stariban található a „Természet Emlékműve”, egy 1100 éves olajfa, ami még ma is terem. A látványa lenyűgöző…

A kép a Dalmácia Karaván oldaláról származik.

Aszalt paradicsom idén is



A tavalyi sikeren felbuzdulva, idén már több adagban készült szárított-aszalt paradicsom és a tavalyihoz képest, a technológián is változtattam, mert hát jó pap holtig tanul, gasztroblogger meg tán még azután is…

Készült azonnali fogyasztásra félig szárított, intenzív ízű, finom érett koktélparadicsomból és datolyaparadicsomból, de kivédendő a hosszú tárolás esetén fellépő megbuggyanás veszélyét csináltam paradicsom csipszet, amit nem is fogok olajban tárolni, mert csontszáraz, penészedni biztosan nem fog:-) Édesanyám kertjében termő, nagyon jóízű, húsos paradicsomokból készült, 36 órán keresztül, 90-100 C fokos sütőben. (Ezúton külön köszönet ÉP-nek, hogy nem vetette a szememre leendő villanyszámlánk emelt összegét). Ej, ha egyszer lesz kemencénk...

A leglényegesebb technológiai különbség, hogy nem olivaolajjal megkent alufólián sültek a paradicsomok, hanem egycenti vastag sóágyon, amitől kellemesen sósak lettek (ezt a trükköt a GoodFood magazinban olvastam), sütés előtt tekertem rájuk színes borsot és megszórtam kevés barna nádcukorral, ami karamellizálódva még jobban kiemelte a paradicsomok édes ízét.

Terjed a kór. A környezetemben már mindenki rajong a szárított paradicsomért:-))) Nagylány tegnap egy kisüvegnyit becsapott bivalymozzarella mellé, reggelire...

2008. augusztus 18.

Grillezett radicchio buffalo mozzarellával és serrano sonkával


Gyors ebéd, jó 20 perc alatt elkészül. Kicsit tartottam tőle, mert Életem Párja még sosem evett radicchiot. Gyanús volt neki, hogy minek egy salátát meggrillezni, a buffalo mozzarella is magyarázatra szorult, a serrano sonkát meg jobban szereti szendvicsben... A „nem lehetne inkább tojásos nokedli” kérdést diszkréten elengedtem a fülem mellett. Akkor derült fel némileg az arca, mikor kiderült, hogy ez csak köret, ha mégsem ízlik majd jóllakik a marha sülttel. Végül a Drágám kétszer szedett a köretből és a „hogy ízlett?” kérdésre a válasz az volt, hogy „egészen jó”. Szolgálunk és nevelünk :-)

Hozzávalók 2 főre:
1 közepes fej radicchio saláta
3 evőkanál extra szűz olívaolaj
5 evőkanál balzsamecet (én a málnásat használtam)
tengeri só
frissen őrölt bors
4 golyó bivaly mozzarella
8 szelet jamon serrano

A sütőt 200 °C-ra előmelegítem, a rácsot felülre tesszem, a grill alá. A radicchio saláta külső leveleit leszedem, majd 6 cikkre vágom, és vágott felükkel felfelé egy lapos kerámia sütőedénybe teszem. Meglocsolom az olívaolajjal és a balzsamecettel, meghintem sóval, borssal. A sütőben, egyszer-kétszer megforgatva, kb. 15 perc alatt megfonnyasztom.
A szeletekre vágott mozzarellát a sült salátára helyezem, ráteszem a sonkát és addig sütöm, míg a sajt olvadni nem kezd (3-5 perc). Forrón tálalom, egy szelet marhasült kíséretében, amit van időm elkészíteni, míg a saláta a sütőben készül.


A TV Paprika Magazin receptje alapján.

2008. augusztus 16.

Hétvégén…

Reggelire vagy farkaséhségre, ha csak 10 percünk van:

Vasserpenyőben süssünk mosolygósra pár szelet bacont, közben fejenként üssünk fel 2-3 tojást - kapacitás és koleszterinszint figyelembevételével - tessék-lássék módjára verjük fel, majd öntsük a serpenyőbe és mérsékeljük alatta a hőforrást. Ha a tojás kezd kötni, pöttyözzük meg bajnok rántottánkat aszalt paradicsommal és bivalymozzarella szeletekkel. Tekerjünk rá színes borsot, fedjük le és addig süssük, míg a sajtszeletek éppen olvadni kezdenek. Csúsztassuk tányérra, töltsük ki az innivalót hozzá (én jéghideg száraz pezsgőre szavazok, elvégre hétvége van!), szeleteljünk friss kenyeret és jóízűen falatozzuk be párunkkal, lehetőleg egy tányérból. Kezdődhet a hétvége! :-)

2008. augusztus 14.

Kérsz egy fülest?


Ez nem a 297. számú gyilkos pillantás kíséretében feltett kérdés kamasz gyerekünknek, hanem egy békés érdeklődés arra tekintettel, hogy családunk kér-e paradicsomos-sajtos-fokhagymás orecchiette -t.

Íme, egy fejezet Gabojsza nomád konyhájából, mert ezt az ételt minden nyaralás alkalmával elkövetem. Aki eddig kóstolta, megnyalta tíz úját és megjegyezte a receptet :-)

Hozzávalók 4-6 személyre (attól függően, hól nyaralunk. A tengervíz piszok módon kiszívja az erőnket, így éhesebbek lehetünk):

500 g orecchiette, vagy bármilyen tészta, ami képes relatív folyékony szószt jól felvenni
3-4 ek olivaolaj
5-6 gerezd fokhagyma, zúzva
2 db hámozott paradicsom konzerv (egyenként 400 grammos)
2 db natúr sajtkrém rúd (100 grammos)
frissen reszelt parmezán (ízlés szerint)
tengeri só, frissen őrölt bors
4 dl tejszín (30% -os, mert a 10%-os főzőtejszíntől túl híg lesz)
1 ek szárított bazsalikom (mert kevés olyat ismerek, aki friss bazsalikommal megy nyaralni, bár én idén vittem egy cseréppel)

Forralok vizet, sózom és al dente-re (fogkeményre) főzöm benne a tésztát. Közben elkészítem a szószt: az olivaolajon megfuttatom a zúzott fokhagymát, amikor megérzem az illatát, ráöntöm a két hámozott paradicsom konzervet. A falapátom élével felaprítom a paradicsom darabokat, sózom, borsozom, majd ha már forr, hozzáadom a tömlős sajtkrémet és a tejszínt. Szórok bele frissen reszelt parmezánt és addig forralom folyamatos kevergetés mellett, míg kicsit besűrűsödik. A szószt összekeverem a főtt tésztával, pár percig hagyom őket egymással barátkozni, addig megterítek. Reszelt parmezánnal, esetleg friss bazsalikommal tálalom.

A recept Stahl Judittól származik, nála „Hajni makaróni” (vagy valami hasonló) néven fut.

2008. augusztus 13.

Egy kis statisztika

Van, aki a blogszülinapján, én most, a háromszázadik bejegyzés alkalmából készítettem egy rövid statisztikát. Tizenöt hónapja írom a blogot és már többször megírtam, hogy de jó, hogy elkezdtem, de sokat fejlődtem gasztronómiai téren, de jó ide tartozni, így most nem teszem:-)
Ma reggel a számlálom 183219 látogatást mutatott az elmúlt egy évben, mert pontosan egy éve van számlálóm. Az elmúlt évben 72 országból voltak olvasóim. Itthoni olvasótáborom után az USA-ban vagyok a „legnépszerűbb”, azután Romániában, Szlovákiában és az Egyesült Királyságban és csökkenő olvasószám sorrendben: Németország, Kanada, Svédország, Belgium, Olaszország, Ausztria, Hollandia, Lengyelország, Franciaország, Svájc, Suriname, Spanyolország, Ciprus, Ausztrália, Írország, Georgia, Finnország, Cseh Köztársaság, Norvégia, Dánia, Görögország, Japán, Jugoszlávia, Portugália, Horvátország, Dél-Afrika, Izrael, Izland, Ukrajna, Új-Zéland, Oroszország, Brazília, Mexikó, Moldovai Köztársaság, Bulgária, Malajzia, Szingapúr, Dominikai Köztársaság, Luxemburg, Argentína, Orosz Szövetségi Állam, Kína, Indonézia, Pápua Új-Guinea, Észtország, Sierra Leone, Szaúd-Arábia, Thaiföld, Egyesült Arab Emirátusok, Liechtenstein, India, Litvánia, Venezuela, Macedonia, Costa Rica, Uruguay, Kolumbia, Ghana, Peru, Lettország, Taiwan Kínai Tartománya, Iráni Iszlám Köztársaság, Kókusz-Szigetek, Chile, Zimbabwe, Törökország és Egyiptom! :-)

A legnépszerűbb kereső kifejezés a padlizsánkrém volt, ezt követte a muszaka, majd a kovászos uborka. Népszerű volt még a meggyes piskóta, kocsonya, képviselőfánk, hortobágyi húsos palacsinta és a pangasius.

A legtöbben a google-ról találtak rám, majd a gasztro.blog.hu és a minner.hu következik. Fakanál és Doctor Pepper kolléganők oldaláról szintén sokan ide találtak, szinte holtverseny van Ízbolygó és a Bűvös szakács-ról idelátogatók között :-)

188 receptet tettem közzé eddig, sikeresen szerepeltem a Keserédes és Heimann pályázatokon és bár szeretnék naponta posztolni, az időm már nem mindig engedi. Köszönöm, hogy olvassátok gabojsza konyháját, az „Anya, ez isteni!...”-t!

2008. augusztus 8.

Ötperces citromfagylalt


Kenwood Lordnak megérkezett végre a szárnysegédje, így élvezhettük első házi készítésű fagylaltom, mely úgy ötperces, mint a másfélórás zsemle: összedobni tényleg öt perc, utána félóráig dolgozik a gép, addig kényelmesen megebédelhetünk és máris élvezhető. Éljen a fagyigép!

Joghurtos citromfagylalt
Hozzávalók:
9 dl 10% zsírtartalmú, krémes joghurt (én török joghurtot használtam)
1,5dl (mentás) cukorszirup
1 citrom leve
1 vaníliarúd kikapart magjai
Kész cukorszirupot használtam, mert a fagyinak az elkészítési idejét lényegesen lerövidíti, nem kell arra várni, hogy hűljön a szirup. A joghurtot kézimixerrel simára kevertem a cukorsziruppal, citromlével, vaníliával, majd 30 perc alatt a fagylaltgépben elkészült.
A receptért köszönet Chili&Vaniliának! (eredeti recept itt)

Mentás cukorszirup


Nyáron előszeretettel fogyasztunk hűsítő mojito és gin-tonik koktélokat (vagy a kettő kombinációját, amit Életem Párja „dolgozott ki” és csak Zsojitonak nevez), így a méregdrága bolti helyett itthon készítek cukorszirupot. A (cserepes)menta valami oknál fogva nem szereti a konyhámat, pár nap alatt lepotyognak a levelei, így inkább „belementem” a cukorszirupba. Azért pár friss mentalevél nem árt a koktélnak!
1 kg cukrot 1 liter vízben lassú tűzön addig forralok (kb fél óra) míg jó szirupos nem lesz. Amikor langyosra hűl, összeturmixolom két marék friss mentával, egy éjszakára hagyom összeérni, majd leszűröm. A végeredmény egy kellemesem mentás szirup, mely ideális koktélkészítéshez, kandírozáshoz, vagy fagylaltkészítéshez. Hűtőben tárolom.

Tuti recept !?!

Karfiolhoz kerestem receptet, a google-t hívtam segítségül. Ezt találtam:

Töltött karfiol recept

Kategória: Vegetáriánus ételek
Hozzávalók: egy szép fej karfiol
10dkg sonka
15dkg császár szalonna
metélő hagyma petrezselyem ...stb...

Hát, az tuti, hogy ez nem vegetáriánus… :-)

A tutireceptek oldalon olvasható a teljes verzió.

2008. augusztus 7.

Megjöttem:-)

A tartalmas Dalmáciai nyaralásnak vége, de kaptam ígéretet egy Isztriai hosszú hétvégére, csak úgy, levezetésképpen, így már az elmúlás tudatát is könnyebb elviselni:-) Itt vagyok hát, újra a fedélzeten, hogy stílusos legyek.

Több ok miatt is jó volt a hazajönni: pár nap múlva hazaér Nagylány 6 hetes Spanyolországi távollét után és meglepetésképpen három helyről is megkaptam a kreatív blogger díjat, melyet ezúton is köszönök Bodzának, Maxnak és Kjanonak.

Az én díjazottjaim: Mamma, Ízbolygó, kicsiVú, a nagy utazó Doctor Pepper és Beatbull. Fogadjátok szeretettel!