2008. december 26.

Zöldség pástétom



Megtetszett egy ételkép és a látottak alapján „összeraktam” a receptet. Könnyű előétel lett belőle, húsimádó családtagok is elégedetten hümmögtek amikor megkóstolták. Ünnepi asztalra való látványnak sem utolsó.

Hozzávalók:
1 fej brokkoli, rózsáira szedve
2 hosszúkás cukkini
fél fej vöröshagyma, nagyon apróra vágva
4 vékony sárgarépa
házi majonéz
125 ml joghurt
1 kk magos dijoni mustár
só, frissen őrölt bors
pár csepp citromlé és kevés méz
1 dl víz és 4 tk zselatin por
folpack

A cukkinit megmostam, vékonyan felszeleteltem és 3 percig sós vízben blansíroztam, hogy formázható legyen. A brokkolit és a répákat húslevesbe megfőztem. Jó, ha puha, de még jobb, ha nincs szétfőzve. Leszűrtem és félretettem hűlni. Egy tojás sárgájából és 1 dl olajból majonézt készítettem, majd összekevertem csepp mézzel, citromlével, sóval, borssal, magos mustárral és a joghurttal. Egy dl langyos vízben feloldottam a zselatin port, felforraltam és kihűtöttem, majd hozzákevertem a joghurtos majonézhez, amibe elkevertem az aprított vöröshagymát is. Egy sütőformát kibéleltem folpack-al és a kihűlt, szorosan egymás mellé fektetett cukkini szeletekkel. Beleállítottam a brokkoli rózsákat (fejjel lefelé), két oldalra a répákat, beleöntöttem a zselatinos masszát, betakartam cukkini szeletekkel és ráhajtottam a folpackot. Hűtőben dermedt pár órát, szeletelve tálaltam.