2008. február 25.

Zsidó tojás, ahogy Édesanyám készíti


Erdélyben ez tipikus Húsvét utáni étel, a locsolkodásból összegyűjtött főtt tojások hasznosítására ( a rakott krumpli mellett), de nem csak húsvétkor készült, mert szalonna, tojás és hagyma mindig akadt otthon, még a legnagyobb szegénységben is. Legfinomabb azzal a házi szalonnával, amit a sózás után savanyú káposztalével mosnak le, zúzott fokhagymával kennek be bőségesen, utána füstölik. Tudom, tudom, a zsidók nem esznek szalonnát, ők libazsírral készítik, de nálunk így készült a zsidó tojás.

Hozzávalók:
4 – 6 keményre főtt tojás
1 ujjnyi szelet szalonna
1 fej hagyma, vagy egy csomó újhagyma
fél evőkanál libazsír vagy kevés olaj
só, frissen őrölt bors.

A tojást, szalonnát és hagymát apró kockákra vágjuk és minden hozzávalót összekeverünk. Ha kell, sózzuk, tekerünk rá borsot. Azonnal fogyasztható, de pár óra "érési idő" jót tesz az ízének. Friss kenyérre halmozva, uborkával vagy paradicsommal az igazi. Fogyókúrázók lapozzanak, mert nem egy nullkalóriás fogás, ám annál finomabb.