2008. február 1.

Márványsajtos körtés pite


A körte – márványsajt - rozmaring íztrióhoz fűződő viszonyomról már írtam, nem tehetek róla, függő vagyok, imádom. Nemrég olvastam Teknőslevesnél a körtés-márványsajtos álomtorta receptjét, most meg is sütöttem a saját verziómat. Számomra kicsit fura volt a mézeskalács fűszerkeverék, így az én lepényem inkább sós lett mint édes.

Hozzávalók:
250 g fagyasztott levelestészta
2 nagy körte
20 g szeletelt mandula
150 g márványsajt, egy villával apróra tördelve, így könnyebb morzsolni

200 ml tejszín
2 tojás
2 ág friss rozmaring, aprítva
kevés reszelt szerecsendió
frissen őrölt bors

Egy kb. 30 X 20 cm átmérőjű sütőtálat kibéleltem a felolvasztott tésztával úgy, hogy pereme legyen a tésztának és 200 °C-on 8 percig elősütöttem. Figyelni kell rá, mert a tészta pereme gyorsan barnul ) -: Közben a körtéket félbevágtam, meghámoztam, kimagoztam. A domború oldalukon fél cm távolságra barázdákat vágtam melyekbe mandulaszeleteket dugdosott a pici lányom. Nagyon élvezte a „süni" készítést és ezzel biztosítva volt az is, hogy a végeredményt megkóstolja. Alaphelyzetben erre sok esélyt nem láttam, mert „Anya, ez a sajt penészes!" felkiáltás volt az első találkozása a márványsajttal. Azóta megszokta, hogy van ilyen, de hogy mit élveznek rajta azt még nem sikerült megértenie…
Mikor elkészültek a körte-sünök, a körtéket az elősütött tésztára tettem és a közöttük levő részeket kitöltöttem márványsajt-darabkákkal. A tojásokat a tejszínnel és a fűszerekkel elkevertem és eloszlattam a körték közti részekben.
Kb 25 percig sütöttem 200°C-on, amíg a fűszeres tojás-tejszín keverék meg nem dermedt. Langyosan, vagy hidegen sokkal finomabb, mint forrón :-)