2007. november 11.

Szeretem a vasárnapokat...

Vasárnap mindig a szüleimnél ebédelünk. Ezek a „nyugalom szigete” pillanatok, amiket mindig kiélvezek az utolsó másodpercig!
Reggel, felkelés után közös reggeli a gyerekekkel (ilyenkor még mindkettő itthon van), majd indulás a szüleim házába. Ott már mennyei illatok fogadnak belépéskor, kész a leves és a sütőben a második (most tepsiben készülő krumpli – hagyma – gomba – padlizsán – paprika – husi, rétegezve, borral locsolva). És ameddig ÉP végigcsinálja a minden vasárnapi fittness programját (futás – szauna – vasárnapi újság olvasás), addig legalább háromszor csengetnek: hozzák a szomszédok a sütemény kóstolót és viszik azt a kistányért, amin Édesanyám sütije van. Jó szokás ez falun :-)
Szombaton és vasárnap is sütnek és minden alkalommal körbe is járnak a szomszédoknál az elkészült remekművek, így hétvégenként legkevesebb 4 fajta sütemény kerül az asztalra ebéd után. (Most lehet sajnálni:-)) És bár édesanyám süteményeitől jobbat kívánni nem lehet, mégis azonnal rávetjük magunkat Kati néni almására, Margit néni kókuszos csigáira!
És milyen jó, hogy egy átmulatott éjszaka után nem kell főznöm (bár kenyeret sütni korán keltem), hanem készen várnak a finomságok! És még mosogatni sem kell, mert mindig elhangzik: „menjetek csak, pihenjetek, nekem más dolgom úgy sincsen!”
Örüljünk a pillanatnak amíg lehet. És élvezzük a vasárnapokat…