2007. június 4.

Serpenyős csirkemáj

Újra egy "gyorsan finomat" étel, aminek a maradékából rendszerint házi májkrém készül és amihez el tudom használni a tegnapi muzsdej maradékot!

Hozzávalók:
fejenként 2 csirkemáj (családfő hárommal is elbír, gyerekeknek még általában egy is elég)
2 fej hagyma, ilyenkor főleg zsenge új lilahagyma, de nagyon jó póréval is
1-2 zöldpaprika
majoránna
só és frissen őrölt bors
muzsdéj vagy fokhagyma (reszelve vagy passzírozva)
kevés vaj a sütéshez

Kedvenc öntöttvas serpenyőmben felolvasztom a vajat, üvegesre párolom benne a félkarikákra vágott hagymát, erre dobom a feldarabolt paprikát, majd pár perc múlva a májat is hozzáadom. Fűszerezem a fentiekkel és fedő alatt addig párolom, míg a májból villapróbára nem távozik vörös szaft. Ha szükséges, meglocsolom egy kis fehérborral, majd ha már zsírjára sült, késznek nyilvánítom és ekkor szoktam megsózni. Friss kenyérrel az igazi.
A maradékát pedig leturmixolom, hozzáadok (megmaradt mennyiségtől függően) 5-10 dkg puha vajat és 1-2 dl tejszínt, utóízesítem és mehet a hűtőbe.